A Korda – testvérek életműve
Sándor már diák korában színikritikákat publikált, Korda néven könyvszemléket írt, és lapíró szerkesztője volt a Pesti Mozinak. Már ifjúkorában a mozi volt a mindene. Első filmjét 1914-ben Kolozsváron forgatta. A világháború idején 25 filmet forgatott. Budapestről Berlinbe költözött, majd 1926-ban Amerikába ment. Hollyvood azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a filmvilág új korszaka már Párizsban találja őket, 1933-ban Londonban mutatják be a VIII. Henrik magánéletéről készült filmet, amin a három Korda-testvér már együtt dolgozott. Sándor rendező, producer, Zoltán rendező és gyártásvezető, Vince díszlettervező. A II. világháború újra Amerikába sodorta, ahol elkészítette a Nelson admirálisról szóló filmet, amiért az angol király lovaggá ütötte. Sir Alexander Korda 1947-ben forgatta utolsó filmjét az Eszényi férj címűt.
Korda Zoltán 1917-től rendező testvére mellett a Corvin filmgyár első asszisztense volt. Majd Bécsben és Berlinben kameraman, forgatókönyvíró és az Ufa Filmgyár rendezője volt. 1950-ben Angliába , onnan Amerikába utazott. Rendezőként világsikert ért el a Kipling történet alapján forgatott Dzsungel könyvével.
Korda Vince más pályán mozgott, 1916-tól a Képző-és Iparművészeti Főiskola növendéke volt. Mesterei Ripl Rónai József, Iványi Grünvald Béla, Fényes Adolf,Kernstok Károly. Jó ideig a képzőművészetnek élt, majd 1931-ben elkötelezte magát a filmvilág felé. A London Film díszlettervezője majd a filmgyár művészeti igazgatója. Pályafutása alatt 26 film díszleteit és kosztümjeit tervezte. A Bagdadi tolvaj c. filmben végzett munkájáért 1940-ben Oscar-díjat kapott. A Korda testvérek életműve az európai filmtörténet mérföldköve.
Korda Sándor filmjei:
Magyarország:
- A becsapott újságíró (társrendező: Zilahy Gyula), 1914.
- Tyutyu és Totyó (társrendező: Zilahy Gyula), 1915.
- Lyon Lea (társrendező: Pásztory Miklós), 1915.
- A tiszti kardbojt, 1915.
- Fedora (Fehér éjszakák), 1916.
- A nagymama, 1916.
- Mesék az írógépről, 1916.
- A kétszívű férfi, 1916.
- Az egymillió fontos bankó, 1916.
- Ciklámen, 1916.
- Vergődő szívek, 1916.
- A nevető Szaszkia, 1916.
- Mágnás Miska, 1916.
- Szent Péter esernyője, 1917.
- A gólyakalifa, 1917.
- Mária, 1917.
- Harrison és Barrison, 1917.
- Faun, 1918.
- Az aranyember, 1918.
- Mary Ann, 1918.
- Ave Ceasar!, 1919.
- Fehér rózsa, 1919.
- Yamata, 1919.
- Se ki, se be, 1919.
- A 111-es, 1919.
Bécs:
- Koldus és királyfi, 1920.
- A tenger urai, 1922.
- Elsüllyedt világ, 1922.
- Sámson és Delila, 1922.
Berlin:
- Az ismeretlen holnap, 1923.
- Mindenki asszonya, 1924.
- Tragédia a Habsburg-házban, 1924.
- Őrült tánc, 1925.
- Madame nem akar gyereket, 1926.
- Modern Dubarry, 1927.
Hollywood:
- Az ellopott menyasszony, 1927
- Trójai Heléna magánélete, 1927.
- Sárga liliom, 1928.
- Éjjeli őrjárat, 1928.
- Szerelem és az ördög, 1929.
- A sikoltás, 1929.
- Magánélet, 1929.
- A mezők lilioma, 1930.
- Mindenütt asszonyok, 1930.
- A hercegnő és a szerelő, 1930.
- Lady Hamilton, 1941.
Párizs:
- Férfiak Lucie körül, 1931.
- Balpart, 1931.
- Marius, 1931.
- A lány a Maximból, 1933.
- A hölgy a Maximból, 1934.
London:
- Szolgálat hölgyeknek, 1932.
- Próbaesküvő, 1933.
- VIII. Henrik magánélete, 1933.
- Don Juan magánélete, 1934.
- Rembrandt, 1936.
- Tökéletes idegenek, 1945.
- Eszményi férj, 1947.
Korda Zoltán filmjei:
Magyarország:
- Károly-bakák (Pásztory M. Miklóssal), 1918.
- A csodagyerek, 1920.
Berlin:
- A tizenegy ördög, 1926.
Hollywood:
- Asszony mindenhol, 1930.
- A dzsungel könyve, 1942.
- Szahara, 1943.
- Ellentámadás, 1945.
- A Macomber-ügy, 1947.
London:
- Készpénz, 1932.
- Sanders a folyam ura, 1935.
- Bosambo, 1935.
- Ne feledkezz meg rólam, 1935.
- Elefántboy, 1935-37.
- Négy toll, 1938.
- A dob, 1938.
- A Gioconda-mosoly, 1948.
- Kiáltsd, ez kedves vidék!, 1952.
- Vihar a Nílus felett, 1955.
Korda Vince díszlet- és kosztümterveivel megvalósult filmek:
- A Maxim hölgyei, 1933.
- VIII. Henrik magánélete, 1933.
- Nagy Katalin, 1934.
- Don Juan magánélete, 1934.
- A vörös Pimpernel, 1934.
- Sanders a folyam ura, 1935.
- Bosambo, 1935.
- Eladó kísértet, 1936
- Rembrandt, 1936
- Csodatévő ember, 1936
- Mi lesz holnap?, 1936
- Négy toll, 1938
- Az oroszlánnak szárnya van, 1939
- A nagy kaland, 1939
- A bagdadi tolvaj, 1940
- Lady Hamilton, 1941
- Lenni, vagy nem lenni, 1942
- A dzsungel könyve, 1942
- Tökéletes idegenek, 1945
- Eszményi férj, 1947
- A ledőlt bálvány, 1948
- Tűz Afrika felett, 1954
- A mélykék tenger, 1955
- A leghosszabb nap, 1962