A templom avatása
A templom avatása Tudom, hogy Túrkeve lakosságának egy része egyáltalán nem látogat templomot, ennek ellenére azt gondolom, hogy a legtöbben tiszteletben tartják a város református hagyományait, s tudják,…
A templom avatása Tudom, hogy Túrkeve lakosságának egy része egyáltalán nem látogat templomot, ennek ellenére azt gondolom, hogy a legtöbben tiszteletben tartják a város református hagyományait, s tudják,…
Mit ábrázol a kép? Persze, azt legtöbben tudják, hogy F. Kovács Sándor, térségünk országgyűlési képviselője és R. Kárpáti Péter színművész látható a képen. De mi a mosoly tárgya?…
Tisztelt Túrkeveiek! Két hete zajlott az év egyik legfontosabb képviselő-testületi ülése, ugyanis szinte mindig a legtöbb fejtörést, a legnehezebb feladatot a költségvetés készítése és elfogadása jelenti. Ebben az…
Tisztelt Túrkeveiek! Hétről-hétre vizsgálom, hogy a hivatalba érkeznek-e be észrevételek vízminőséggel, víznyomással, általában az ivóvízrendszer problémával kapcsolatos jelzések, de szerencsére az elmúlt két hónapban ilyet már nem tapasztaltunk.…
Tisztelt Túrkeveiek! Ezúton hálásan köszönöm meg azt a hihetetlen összefogást, amivel a város lakossága, családjai, a város vállalkozói/vállalkozásai közel 1,8 millió Ft értékű adományt adakoztak ukrajnai testvérvárosunk, Nagybocskó…
Segítsünk kárpátaljai testvérvárosunk lakóinak! E héten szerdán 9.00 órakor találkozunk az ukrán határon testvérvárosunk, Nagybocskó vezetőivel annak érdekében, hogy városunk lakosságának és önkormányzatának segítségnyújtó adományait átadjuk. Holnap estig…
Hartvig József köszöntése A mai napon tartott képviselő-testületi ülés rendhagyó módon a meteorológia tudományáról való megemlékezéssel kezdődött, és egyaránt megemlékeztünk Hegyfoky Kabos római kat. lelkész munkásságáról, mint ahogy…
Tisztelt Túrkeveiek! Tudom, hogy van, akik már azon is fel vannak háborodva, hogy kérni merek, de nem magamnak teszem. Őszinte meggyőződéssel, jó szívvel ajánlom valamennyiük figyelmébe a lenti…
Kész a bölcsőde Ebben a megbolondult világban az ember alig mer örülni valaminek a sok baj közepette, ennek ellenére kell, hogy rövid beszámolóban hírt adjak arról, hogy a…
A Nagykun Hagyományőrző Társulás 2022. évi pályázati kiírásai megjelentek. A hagyományőrző civil szervezetek hagyományőrző rendezvényeinek, valamint a Nagykunsághoz, a kunok kultúrájához, történetéhez kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatására kiírt pályázatok…