Kész a Bölcsőde!

Kész a bölcsőde
Ebben a megbolondult világban az ember alig mer örülni valaminek a sok baj közepette, ennek ellenére kell, hogy rövid beszámolóban hírt adjak arról, hogy a bölcsődét immár teljes műszaki tartalmával a szakigazgatási hatóságok is átvették, és megkapta a végleges működési engedélyt jelenlegi formájában. A benyújtott pályázat célja volt 12 főről 36 főre növelni a bölcsődei férőhelyek számát, ami így megvalósult.
Azonban előre is kérem az érintett szülőket, legyenek megértéssel azzal kapcsolatban, hogy szó nincs teljes térítésmentes szolgáltatásról! Minden ellátást igénylő gyermek esetében költségtérítés kerül megállapításra, miután sajnos az állami normatívák a bölcsőde működése költségeit önmagukban nem finanszírozzák. Jelenleg a 2021-es térítési díjak vannak érvényben, amiről bővebb tájékoztatást a bölcsőde vezetése tud nyújtani. Várhatóan július 1-től fog emelkedni a térítési díj annak függvényében, hogy hány gyermek iratkozott be és milyen forrásigénye van a működési feltételek biztosításának. Tudom, hogy lesznek szülők, akiknek rosszul esik, hogy térítési díj megfizetésére kötelezettek, ugyanakkor a bölcsőde arra van, hogy a szülők hamarabb tudjanak visszamenni pénzt keresni, így a Magyar Kormány is ennek megfelelően kalkulálja az ehhez szükséges állami normatívát, emiatt szükséges a térítési díj megállapítása. Megértésüket kérjük!
Mindezek ellenére bízom benne, hogy lesz, aki örülni fog a megújult bölcsődének, s nemcsak a növekvő férőhelyek számának, hanem az igényesen megvalósított gyermekbarát belső berendezésnek is. Használják egészséggel!

Utolsó módosítás: