Újabb remek sportrendezvények adhat otthont városunk

Újabb remek sportrendezvények adhat otthont városunk
Nagy örömömre szolgál, hogy Bíró László, városunk kerékpáros sportért elkötelezett szülöttje újból egy olyan kezdeményezéssel keresett meg, amit nagy örömmel fogadtam. Mezőtúri kerékpárosokkal közösen városunk adhat otthont annak az első terep kerékpárversenynek, amely meggyőződésem szerint hagyományteremtő módon idén elsőként Nemzeti Ünnepünkön, március 15-én kerül megrendezése a túrkevei autócross pályán.
Ennek a terepkerékpározásnak a hagyományai nem régiek, ugyanakkor minden magyar ember szívét meg kellett, hogy dobogtassa az akkor 19 esztendős Vas Kata Blanka szenzációs teljesítménye, amivel a terep kerékpározásban olimpiai 4-dik helyen szerepelt 2021 nyarán, melyen minden idők legjobb magyar olimpiai kerékpáros eredményét hozta. Blanka teljesítménye inspiráló lehet a sportággal szimpatizálóknak és most sokan maguk is megpróbálhatják a sportág nehézségeit, örömeit, kihívásait, hiszen az amatőr kerékpárversenyre bárki jelentkezhet. Meggyőződésem, hogy a kezdeményezésből pár év alatt olyan kiemelt országos sportesemény lehet, amire minden túrkevei büszke lesz. Ezúton is köszönöm Bíró Lászlónak, hogy felajánlotta a partnerséget önkormányzatunknak és részesei lehetünk egy helyi sportág születésének.

Utolsó módosítás: