Új vezető a Ványai élén

Új vezető a Ványai élén
Ezúton szeretnék gratulálni Vida Tamás képviselő úrnak, aki a KSZC Ványai Ambrus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium megbízott igazgatójaként látja el feladatait a közelmúlt óta.
Meglepett a hír, hiszen két pályázóról volt tudomásunk, akik között a jelenleg igazgatóhelyettesi posztot betöltő Vida Tamás nem szerepelt. Vélelmezhetően a fenntartó mérlegelte az igazgatóhelyettes vezetői kvalitásait és emiatt dönthetett a pályázóktól független vezető kinevezése mellett.
Sajnálom, hogy az intézményfenntartó nem tartotta indokoltnak, hogy bármilyen formában konzultáljon városunkkal a vezetőváltással kapcsolatos eseményekről, és legalább tájékoztatást hitelesen kapjunk a történtekről.
A korábbi igazgató tudomásom szerint nem kapott felkérését helyettesként sem vezetői munkájának folytatására, de cáfolnám a felkapott hírt (Tamással egyeztettem erről telefonon), hogy Magos Vilmos oda átmenne vezetőhelyettesnek.
Az új vezetőnek ezúton is jó munkát, munkájához jó egészséget kívánok, hajrá Ványai!

Utolsó módosítás: