Tanakodás a közétkeztetés folytatásáról

Az ezen a héten esedékes képviselő-testületi ülés napirendjei között szerepel a közétkeztetésben érintett vállalkozások közétkeztetési díjainak kérdése. Alapvetően a díjmérték emelése nem lehet kérdéses, hiszen mindenki tisztában van az infláció valós mértékével, ugyanakkor az adott napirend több kérdést is felvet. Az egyik az állandó: az állami normatíva kérdése, hogy mit fog majd fizetni mindabból az állam, amit érnek a szolgáltatók, persze erre nem vagyunk hatással.
Szűkebb képviselői egyeztetésen, munkámat támogató képviselők közül felmerült kérdésként az is, hogy rendben van, hogy hosszabbítjuk a közétkeztetések szerződéseit, de van-e visszajelzés az ezzel kapcsolatos lakossági elégedettségről. Nyilván tudjuk, hogy van 1-2 ember mindig, aki érdemi kifogással él, de nagyobb tömegek részéről nincs visszajelzés, amiből talán arra következtethetünk, hogy a nagytöbbség meg van elégedve a közétkeztetés minőségével. Hozzá kell tenni, hogy az állami normatívák mértéke olyan szerény, hogy az a csuda, hogy abból értelmes ételt ki lehet hozni. Ugyanakkor van egy másik szegmense is ennek a területnek, még pedig az, hogy egyre több gyermek érintett valamilyen ételintoleranciában. Ebből kifolyólag önkormányzatunknak kötelessége lenne biztosítani a különleges étkezési igényeknek megfelelő szolgáltatást is. Jelenlegi információim szerint egyik túrkevei közétkeztetési szolgáltató sem vállalja ilyen menü összeállítását. Ettől még önkormányzatunk nem bújhatna ki ezen kötelezettség alól, de kevés az információnk azzal kapcsolatban, hogy ez mekkora probléma a városban és hányan érintettek ezen a területen.
Ezúton tisztelettel kérem, hogy érdemi gyalázkodást a szolgáltatók részére mellőzni szíveskedjenek, ugyanakkor releváns gondolataikat, benyomásaikat, tapasztalataikat, tanácsaikat köszönettel fogadom e területen, hogy merre mozduljunk el.
Utolsó módosítás: