Rövid képbeszámoló a szombati motorbarát találkozóról

Első alkalommal került megszervezésre most szombaton a motorbarátok túrkevei találkozója, de ott a helyszínen többekkel abban állapodtunk meg: nem utoljára. Úgy tűnik, kifejezetten van igény arra városunkban, hogy baráti találkozó jelleggel összehozzunk embereket különböző területeken, és ezek közül az egyik, a motorbarátok, vagyis a motorkedvelők, motorosok közössége. Évente egyszer találkozni, megnézegetni egymás motorait, elbeszélgetni azokról – egy olyan cél, amelynek lehet értelme a jövőben is. Jövőre a plakátra írjuk az időpontot, hogy mettől meddig lehet megnézni a kiállított motorokat, jobban készülünk ücsörgős beszélgetésre, szeretnénk kisebb-nagyobb börzét párosítani a rendezvényhez – tehát vannak elképzelések, amelyet van értelme megvalósítani a második ilyen találkozón.
Szóval, a második motorbarát találkozó szervezése megkezdődött.
További képek:
Utolsó módosítás: