Rossz állapotú szakaszt újít fel Túrkeve

Rossz állapotú szakaszt újít fel Túrkeve
Az önkormányzat tizenkilencmillió forintot nyert pályázaton.
Szükségszerűvé vált a rossz állapota miatt, most végre megújulhat a Póhamarai út a városban. Az önkormányzat tizenkilencmillió forintot nyert a Belügyminisztérium egy pályázatán, a megvalósításhoz a képviselő-testület tízmillió forint pályázati önerőt hagyott jóvá.
– Igazán rémes ennek az utcának az állapota, miközben nagyon fontos szerepe van, hiszen hat másik utca (Csontos, Koós, Szeles, Tóth Ferenc, Dobó István, Thököly) gyűjtőútja, és a Ducza temető felé egy fontos út lehetne a város felől. Állapota kritikán aluli már jó ideje, ezért esett rá a választás, amikor pályázni kellett – tette közzé az indokokat Sallai Róbert Benedek polgármester.
– Tavaly ezen a pályázaton sajnos nem nyertünk egy másik felújítási tervvel, így most valóban nagy öröm, hogy sikerült, majdnem maximális támogatást kaptunk. Bár a teljes rendbetételhez sokkal több pénzre lenne szükség, ez is siker, hiszen érdemi változást hoz majd – tette hozzá a városvezető.
Forrás: https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2021/07/rossz-allapotu-szakaszt-ujit-fel-turkeve
Utolsó módosítás: