Pályázati sikerek

Tisztelt Túrkeveiek!
A nagyobb pályázati eredményekről rendre beszámolok, mint a pákászösvény, a mozi felújítás, vagy az Oroszlán Vendéglő rekonstrukciója. Azonban ezeken túl folyamatosan nyer el városunk kisebb, 1-2-3 milliós vagy akár ennél kisebb összegű támogatásokat is, amelyek persze jócskán említésre méltóak lennének, de kapacitás hiányában mindenről nem tudok sajnos beszámolni.
Jelen híradásomban leginkább a pályázatíró csapatnak szeretnék köszönetet mondani, akik ezeket a pályázatokat hétről hétre készítik és bonyolítják. Jelen köszönetnyilvánításomhoz aktualitást az ad, hogy az elmúlt hetekben három jelentősebb pályázatról is pozitív visszajelzést kaptunk. Az egyik 60 millió Ft-ot meghaladó keretösszeggel TOP plusz forrásokból 5 évre társadalom- és közösségfejlesztő törekvéseket segít városunkban, például nyári táborok szervezését, évközbeni ismeretterjesztő programok lebonyolítását, sport népszerűsítést, stb. Itt egy hat részvevős konzorcium adta be a pályázatot (Túrkeve Város Önkormányzata, Túrkevei Városfejlesztési Kft, Túrkevei Szociális Szolgáltató Központ, Túrkevei Atlétikai Club Tömegsport Szakosztálya, Túrkevei Óvodai Igazgatóság és Bölcsőde, illetve a Herman Ottó Természetvédő Kör). Öt évre ez a támogatás teremti meg a konzorciumi partnereknek a különböző városi programok szervezésének lehetőségét.
Egy másik pályázat több, mint 300 millió Ft-tal a strand területén a megújuló energiaforrásokra való teljes áttérést fogja segíteni, amivel lehetségessé válik, hogy strand és szálláshelyek energiaellátása immár 100%-ban megújuló energiaforrásból származzanak. Ennek a programnak is nagyon-nagyon örülök, ugyanis hosszú ideje meg szeretnénk oldani, hogy a metánégetőrendszer az azonnali égetés helyett metántárolást is lehetővé tegyen, ezáltal akkor tudjuk használni az energiát, amikor arra leginkább szükségünk van. Ez egy remek megoldás lesz a korábban megrendelt napenergia erőműhöz, mert így időjárástól függetlenül biztosított lehetőséget a zöld energiaellátás. De még jobban örülök annak, hogy a városunk legfontosabb idegenforgalmi vonzerejéhez kapcsolódó túrkevei strandnak ezáltal egy új termálkútja lehet a jelenlegi egy kút mellé. Idáig rendkívül kockázatos volt az üzemeltetés, hiszen ha bármi történik ezzel az egy kúttal, a strandunk szolgáltatásai összeomlanak, így viszont egy új kút fúrása megteremti a lehetőséget arra, hogy üzembiztos működés mellett jelentős üzemeltetési „zöldülés” is megvalósuljon az energiafelhasználás területén. Egyszerre két problémát kezelhetünk ezzel a pályázattal.
Ezek mellett „kicsi” eredménynek tűnhet, de nem tartom annak, hogy több mint 20 millió Ft-os pályázatot nyertünk el a Túrkevei Sporthorgász Egyesület részére, amivel a helyi sporthorgász-kultúra fejlesztését, és a horgászati turizmus fellendítését tűztük ki célul. Három hónap alatt csaknem 400 millió Ft. fejlesztési forrás érkezett városunkba a pályázatírói stáb munkájának köszönhetően.
2019. óta foglalkoztat önkormányzatunk, valamint a Városfejlesztési Kft pályázatírókat. Jelenleg kettő senior és egy junior pályázatíró kollégánk van és ez a három fő fogja össze az összes ilyen pályázatnak az adminisztratív feladatait. Volt, hogy állt ez a struktúra politikai támadás alatt is, volt, volt, hogy megkérdőjeleződött a szükségessége politikai ellenfeleim részéről, de szerencsére ez egy ideje megszűnt és abban bízom, hogy a városban egyre egyértelműbb lett, hogy milyen nagy mértékben járul hozzá városunk életéhez az önálló pályázatíró stáb foglalkoztatása.
Természetesen a pályázatírók munkájához a műszaki osztály, a költségvetési osztály munkája éppúgy hozzájárul, mint maga a polgármesteri kabinet, de ennek ellenére a törekvések motorja az a három fő, aki összefogja ezeket az ügyeket. Így ezúton szeretném megköszönni valamennyi pályázatírói munkatársamnak, akik a pályázatokon dolgoznak az eredményes munkavégzést, gratulálva az elmúlt hónap eredményeihez!
Jelen soraim befejezéskor kicsit rosszul érzem magam, hiszen az említett három kolléga mellett vagy két tucatnyi ember még nap, mint nap kimagasló színvonalú munkát végez, példának okáért az adócsoport is kimagasló eredményeket ért el múlt év végi teljesítményével, nagyban hozzájárulva a város fejlődéséhez, és a kabinet, titkárság és a jegyzők nélkül sem lenne eredmény – így nem kisebbítve a munkaszervezet többi egységének a munkáját, hangsúlyozom, hogy mindössze a közelmúltban nyertes pályázatok miatti örömöm kívántam kifejezni jelen soraimmal, és megosztani hálám az elvégzett munka miatt.
Utolsó módosítás: