Oltási akció

Oltási akció
Tisztelt Túrkeveiek!
A Belügyminisztérium városunk önkormányzatának közreműködését kérte Települési Oltási Akciónapok megvalósításában. Miután a Belügyminisztérium fontos partnere városunknak, és támogatásokkal is segíti a város fejlesztését, így természetesen felajánlottam együttműködésem. Arról tájékoztattak, hogy azt már a lakosság számára is bejelentették, hogy az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és járásközponti szakrendelőkben. Ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni akár az első, akár az elmaradt második vagy a megerősítő harmadik oltásra is. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az első oltásait.
Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:
• 2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
• 2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
• 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
• 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
• 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
• 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
• 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
• 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.
Háziorvosok közreműködése
Emellett az Operatív Törzs és az Országos Oltási Munkacsoport elvárása, hogy a magyar lakosság minél szélesebb körű átoltottsága érdekében a háziorvosok is tartsanak oltási akciónapokat – a rendelési időben végzett oltásokon túl – januárban legalább egy péntek délután és szombaton. Ha a háziorvos vállalja, akkor természetesen nem csak egy, hanem mind a négy alkalommal is tarthat oltási akciót. Ezekben az időpontokban a háziorvos is akár előzetes bejelentkezés nélkül köteles fogadni az első, a második, vagy akár a harmadik oltásra érkezőket. Erről városunk főorvosát, dr. Thodory Zsolt József háziorvostan szakorvost tájékoztattam és kértem közreműködését.
Oltási akció a háziorvosi praxisokban (elvárt legalább egy alkalom megszervezése a négy közül):
• 2022. január 7-8. (péntek-szombat),
• 2022. január 14-15. (péntek-szombat),
• 2022. január 21-22. (péntek-szombat),
• 2022. január 28-29. (péntek-szombat).
Az oltási akció kizárólag a 12 év feletti lakosságra vonatkozik. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.
Utolsó módosítás: