Nyertes pályázat

Két megújuló külterületi utunk
Nem, sajnos ez még nem a kuncsorbai út – de hiszem, hogy el fog jönni annak a bejelentésnek is az ideje.
Minden egyes milliónak örülök, amit a városfejlesztésére fordíthatunk, de még jobb, ha tízmilliókról van szó, amitől már csak az a jobb, ha százmilliós fejlesztési lehetőség nyílik.
Persze az ilyen igazán ritka dolog, sajnos.
Mai reggel azonban azzal kezdődött, hogy Simon Editke kolléganőm fogadott az örömteli hírrel, hogy a múlt év májusában készített pályázatunk a Ballai út első szakaszának, illetve a Fehértói út (1040-es útja, vagy Autocross pálya útja) első szakaszának felújítására városunk közel 300 millió Ft-ot nyert el Vidékfejlesztési Program kiírásán.
Minden kollégámnak ezúton is köszönöm, akik a projekten dolgoztak!
Tudom, hogy néhol majd megint magyaráznom kell, hogy a pályázat sajnos csak KÜLTERÜLETI UTAKRA volt fordítható, de ennek ellenére igazán boldog vagyok ennek az eredménynek, mert mindkét út rettenetes állapotban van. Mindkettőnek van mezőgazdasági és turisztikai hatása egyaránt, és mindkettő évtizedek óta van nagyon rossz állapotban.
Egyben jelen bejegyzésem válasz azoknak is, akik aggódtak, hogy miért szereztük meg a teljesen rossz állapotú ballai út tulajdonjogát. Ezért. Mert így esélye van/volt annak, hogy pályázzunk rá. Kérem, örüljenek velem, szerintem ennek tényleg örülni kell!
Utolsó módosítás: