Mozi!

Az enyémhez hasonló munkák esetén az a baj a szabadsággal, hogy miközben kivesszük azt és élvezzük, közben senki nem végzi el a munkáinkat, minden megvár, sőt még halmozódik is, így mikor hazaérünk, minden ránk szakad. Így vagyok ezzel én is, hiszen augusztus utolsó hetében szabadságon voltam, és azóta még néhány napot kivettem, így meglehetősen összezsúfolódott az ősz eleje, nagyon-nagyon sok kapkodással. Egész nap rohanás, számos dolog teremt kihívást, néha megszámlálni se lehet, hogy mennyire különböző, eltérő típusú ügyet kell intézni.
Ennek ellenére mégis fenntartom, hogy sokkal jobb polgármesternek lenni, mint országgyűlési képviselőnek. Legalábbis ellenzéki országgyűlési képviselőnek. Országgyűlési képviselőként négy évig úgy jártam a parlamentbe, hogy sikerélményem a kormánypártok mellett nem lehetett. Azonban itthon Túrkevén, minden baj mellett, minden gond mellett, minden kihívás mellett is mindig van valami, aminek örülhetek, ami egy kis sikerélményt ad. Így volt a mai zsúfolt nap is, több nyomasztó hírrel, élménnyel, de mégis, mikor öt óra után betértem a moziba, hogy megnézzem a megérkezett első székeket, örömöt éreztem. Akkor is van értelme, akkor is jó, hogy valamit teremtünk, létrehozunk.
Biztos lesz, aki beleköt. Biztos lesz, akinek nem tetszik. Biztos lesz, aki kényelmetlennek tartja. Ennek ellenére hónapok munkája és sok-sok pénz az, hogy a mozi ezen része is megújulhat, a többi résszel egyetemben. Nagyon várom már az avatást, hogy átadjuk a túrkevei közönségnek ezeket a székeket, és az első filmvetítést. Majd magyarázkodni kell, hogy miért csak 170 kényelmes szék van, a többi miért más, hogy miért fejtámlás, miért nem magasabb, de majd magyarázkodok, sebaj. Ennek ellenére bízok benne, hogy hamarosan sor kerül az első közül élményre a filmszínházunkban.
Addig meg örülök minden apró előrehaladásnak, mert ott is van még feladat bőven.
Utolsó módosítás: