Mindennapok
Mindennapok
A nyár számos területen hoz az embereknek egy másmilyen életet, mint az ősztől tavaszig tartó időszak. Hivatalunk számára a nyár beköszönte problémák sokaságát hozta magával. Nem tudom mennyien értesültek róla, de a város védett területeinek egyik legfontosabb része, Ecsegpuszta leégett. Már két hónapja, hogy leégett a strand egy része is, aminek megoldása még várat magára, habár legalább az ezzel kapcsolatos hatósági állásfoglalás elkészült: megállapították, hogy nem lehet megállapítani semmit. Intézzük a biztosítási részét, a kormányzati támogatási részét az ügynek. A tűzvészekkel párhuzamban együtt jelentkezik az elképesztő szárazság. Kirívóan csapadékhiányos időszakot élünk át, kritikusan kevés esővel, ami nyilvánvalóan súlyos hatással van túrkevei mezőgazdasági termelők eredményességére. Az aszállyal együtt jelentkezett a vízhiány, s a vízhiány magával vonzotta a konfliktusokat is. Nyilván nem várom el senkitől, hogy érzelemmentesen fogadja, ha este nem tud fürdeni, ha nem megy a mosógép, ha a főzéshez nincs víz. Bajok sokasága jelentkezett tehát Túrkeve életében a nyár beköszöntével, ennek ellenére az élet nap, mint nap zajlik.
Ilyen bajok sokasága közepette öröm, amikor olyan feladatom adódik, mint amikor aláírtam a közel 180 millió Ft-os támogatási szerződését városunknak a pár héttel ezelőtt jelzett energetikai pályázatunk megvalósítására – s az összeg azóta meg is érkezett a számlánkra. Az alábbiakban néhány képet teszek fel, mintegy emlékként, jegyzőkönyvként a mindennapokról, hiszen kapacitásokkal nem győzöm, hogy mindennap beszámoljak. Az Oroszlán Vendéglő megújításának megkezdéséről már beszámoltam – elakadtunk egy statikai tervre várva, hamarosan folytatódik a felújítás. Bőszen zajlanak a szervezési munkálatai az első túrkevei kihívás napjának, és küzdünk, hogy a strand a legjobbn képet mutassa a városunkról a kánikulában a bajok ellenére is. Egy kép megörökíti a 180 millió Ft-os szerződés aláírásának emlékét, egy képben a leadott közel 900 aláírás a vízproblémákkal kapcsolatban, csatolom a tűzkár eset határozatát. Ezeken túl bőszen írjuk a leveleket a kuncsorbai út ügyében, keresem a Belügyminisztériumot a strand felújítással kapcsolatban, megkezdődött a közbeszerzési eljárása (végre) a külterületi utak pályázatának. Hamarosan városunkba látogat a Makovecz Alapítvány két munkatársa, hogy a korábban egyeztetett Kis-Berettyó hídról egyeztessünk, s napi több levéllel zajlik a vita a TRV Zrt-vel az ivóvíz szolgáltatással kapcsolatban. Zajlanak az egyeztetések a Putri híd rekonstrukciójáról, bement egy pályázatunk a héten a szociális alapfeladatok fejlesztése érdekében, az idősek nappali ellátásának megvalósítására.
A nyári napok tehát tartalmasan telnek a hivatalban. Tudom, hogy sok-sok feladat vár még megoldásra, de biztosíthatom a város lakosságát, közel három tucatnyi ember dolgozik azért, hogy Túrkeve élhetőbb, jobb település legyen, mint a korábbiakban. Vannak hibák, látunk problémákat, de haladunk, s mindennapokkal a problémák megoldását kívánjuk szolgálni.



Utolsó módosítás: