Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Megindult a Polgármesteri Hivatal megújulása

Polgármesteri beszámolók

Tisztelt Túrkeveiek!

Kellemes húsvétot mindenkinek! Még locsolkodás előtt az elmaradt beszámolókból egy újabbat adok közre, hogy utolérjem magam a városi hírekkel.

Szóval, mindazok, akik láttak már régi képeslapot városunk Polgármesteri Hivatalának tetejéről, azok tudják, hogy egykoron szép, patinás, hagyományos cseréppel fedett volt annak héjazata. Ennek a hagyományos héjazatnak a megváltoztatására talán a 70-es évek legvégén, 80-as évek elején került sor az akkori divatnak megfelelő palafedéssel. A pala az elmúlt több, mint négy évtizedben meglehetősen rossz állapotba került, annak alapját adó lécezéssel egyetemben. A kegyelemdöfést az egyébként is megrongálódott tetőszerkezeten a 2015-ben felhelyezett napelem rendszer adta meg, amelynek felhelyezési technológiája nem volt összeegyeztethető a hagyományos pala tetőfedéssel.

Ezúton szeretném megköszönni Kiss Endre tetőfedő önálló felvetését, aki 2023-ban saját energiából, saját költségen adott részletes szakvéleményt városunk támogatása céljából a tetőszerkezetről és a héjazatról, felmérvem feltérképezve az egész tetőt. Az elkeserítő állapotokat saját tapasztalataim is megerősíthetik, hiszen rendszeresek voltak a polgármesteri szobában is az elhelyezett vedrek és kotlik, amelyekbe a tetőtérből födémen keresztül befolyó vizet próbáltuk felfogni. Nagyobb esőzések alkalmával nem ritkán fordult elő, hogy ügyiratok áztak el különböző időszakokban és számítógép alkatrészek rongálódtak meg. Éppen ezért Kiss Endre szakvéleménye alapján kezdett el a Képviselő-testület foglalkozni ezzel az üggyel, azonban 2024. tavaszán a testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ácsolat rekonstrukciójának megvalósításában az eredeti cserép héjazat teljes felújítását kívánja megvalósítani a palatető rekonstrukciója helyett. A nagyobb részben problémát jelentő galamb károkozást is megszüntetjük ezzel a felújítással, kizárva a nem kívánt vendégeket.

Városunk védett utcája, a Kossuth út, amely a Petőfi térbe torkollik, melynek négy patinás épülete: a Református Templom, a Petőfi Sándor Általános Iskola, az Oroszlán Vendéglő és a Városháza. A Petőfi Sándor Általános Iskola külső homlokzati felújítására a 2014-2019. közötti ciklusban került sor. Az előző ciklusban volt módom közreműködni a Református Egyházzal együttműködve abban, hogy a Református Templom megújulhasson. Így két kiemelt kihívása maradt a Petőfi tér városképi jelentőség megmentésének, az egyik az Oroszlán Vendéglő, a másik a Városháza, amelyek ebben a ciklusban kell, hogy megoldódjanak.

A „gulyáskommunizmus” éveinek kezdetén kifejezetten cél volt a hagyományos polgári építészet emlékeinek lecserélése, és a szocializmus építészeti stílusának meghonosítása az alföldi városok városközpontjaiban. Ennek „köszönhetjük” az egykori úrikaszinó helyén lévő társasházakat, illetve az esztétikailag talán kevésbé káros, de nem főtérre való Lordok Házát. De épp ezek ellensúlyozására, a tér patinájának megőrzésére kell energiát fordítanunk a Városháza átfogó felújítására és a Petőfi tér rekonstrukciójára.

Ennek első mozzanata a hivatal vonatkozásában teljes tetőszerkezet rekonstrukciója, amely a korábban leírt módon megkezdődött. A jelenlegi teljes pala leszedésével, az ácsolat megerősítésével, a párkány rekonstrukciójával kap új tetőfedést a Városháza, ami ugyan jelentős költség, és érdemben megterheli városunk lehetőségeit, de abban bízom, hogy több évtizedre tartósan megoldja az épület megmentésének legfontosabb zálogát, a tetőszerkezetet. Több más területen is dolgozunk az épület megújításán. Tudom, hogy kevesek élete lesz konkrétan jobb attól, hogy közös szimbolikus épületünket, a Városházát felújítjuk, de kérem fogadják el, hogy önkormányzatunknak ez is éppúgy feladata, mint az utcák aszfaltfelületének rekonstrukciója.

A tető után megkezdőtek belső felújtások is, a pinceklub mellett, a földszinten alakítottunk ki új műszaki osztályt, az emelet még idén légkondicionálva lesz, szeretnénk egy új tanácstermet szintén a földszinten, illetve egy kéttanús esküvőkre használatos kis házasságkötőtermet is. A teljes külső homlokzat felújítása még várat magára, de annak egyes feladatait is elkezdjük még idén, mert az állványozás erre most teremt logikus lehetőséget. Mindezek mellett idén még szeretnénk eredményt elérni az épület teljes egészének zöld energiára való áttérésében is, így cserére kerül a napelemes rendszer teljesen új, hatékony energiaforrást teremtve a város számára.

Ezúton szeretném megköszönni a város Képviselő-testületének ezen területen megnyilvánuló támogatását, hiszen egyetértés volt abban, hogy ezeket a munkákat tovább nem húzhatjuk.

Kérem, örüljenek velünk a megújulásnak, a Városháza, városunk szimbolikus épülete, valamennyiünk otthonának a közigazgatási központja.

Utolsó módosítás: