Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Letették a leendő református óvoda alapkövét

Rólunk írták

Letették az óvoda alapkövét Túrkevén

Letették a leendő református óvoda alapkövét. Az ünnepélyes eseményt a református iskola tanulóinak műsorával színesítették.

Az intézményben három csoportszobát alakítanak ki, a nyolcszáz négyzetméteres épület hetvenöt kisgyermeket fogad majd – mondta Kereszti Roland református lelkész.

Az ünnepélyes alapkőletétélnél megjelent Szabóné Debre­czeni Ildikó intézményvezető, továbbá Nagy Róza címzetes igazgató, Szabó Mihály gondnok és Lisznyai Sándor kivitelező is. Kereszti Roland lelkész szintén köszöntötte a jelenlévőket. Elsőként Szabóné Debreczeni Ildikó intézményvezető osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Kiemelte, a református óvoda építésével együtt a jövő is épül.

– Az új óvodaépületben egyaránt helyet kap majd az okos szeretet, a toleráns és bátorító magatartás, valamint a kreatív kezdeményezések támogatása – részletezte.

Ezután Kereszti Roland lelkész szavaiban kitért arra, mennyire nagy szükség volt erre a beruházásra. A hosszas küzdelmek után pedig végre elérkezett a kivitelezés időszaka.

https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/letettek-az-ovoda-alapkovet-turkeven-2723548/

Utolsó módosítás: