Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Közbiztonsági fórum

Polgármesteri beszámolók

Múlt héten az alakuló ülést megelőzően még a Mezőtúri Rendőrkapitányság megtisztelő meghívásának tettem eleget, hiszen időszakosan ezen a napon tartotta Kiss Ferenc rendőrezredes, mezőtúri rendőrkapitány a soros közbiztonsági fórumát.

Ezen alkalmak során több városvezetővel együtt meghallgatjuk a kapitányság területéhez tartozó helyszínek rendőrségi statisztikáit, információkat kapunk az elmúlt időszak fontosabb eseményeiről és eszmecserét folytatunk az önkormányzatok és a rendőrség együttműködésének további lehetőségéről. Ezen esetben sem történt ez másként. Kiss Ferenc rendőrezredes úr beszámolóját követően Szitár Ferenc rendőrezredes, rendőrségi főtanácsos és vármegyei rendészeti főkapitány-helyettes egészítette ki az elhangzottakat és ismerhettük meg megyei kitekintéssel is térségünk helyzetét.

A részletes beszámoló képet adott városunk helyzetéről is, melyben városunk és a térség rendőrségi statisztikái továbbra is jónak mondhatóak. Az egyedüli negatív tendenciát a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma teremtette, hiszen két szomorú tragikus esemény is zajlott városunkban. Érdemes megjegyezni, hogy mindkettő vezetői felelőtlenségre vezethető vissza, s nem közlekedésszervezési okokra. Városunk igyekszik segíteni támogatással is a túrkevei rendőrőrs munkáját, az együttműködés az Önkormányzat és a rendőrőrs tekintetében példásnak ítélem. Koós Róbert parancsnok úr mindenkor önkormányzatunk rendelkezésére áll a különböző ügyekben. A közlekedés fokozottabb felügyelete mellett a következő időszakban külön kértem az illegális hulladéklerakások fokozottabb felügyeletét és az időszaki jellegnek megfelelően az illegális fakivágásokkal szembeni zéró tolerancia megvalósítását.

Utolsó módosítás: