Köszönetnyilvánítás

Sokszor elmondtam már, hogy meggyőződésem szerint nem kell ahhoz önkormányzati képviselőnek lenni, hogy aki akar, az tudjon tenni Túrkeve városáért. Kiss Endre vállalkozó, LOKÁLPATRIÓTA, az egyik kiváló példa erre. Endre az előző ciklusban is folyamatosan figyelemmel kísérte a képviselő-testület munkáját, sokszor kritikai észrevételeivel, sokszor javaslataival adott ötleteket, javaslatokat. Neki köszönhető az is, hogy végre megindult érdemben a polgármesteri hivatal tetőfelújítása, hiszen az épület tetejének feltérképezésében, felmérésében az ő munkájára alapoztuk a teljes megújítási tervet – s mindezt önkéntes munkában végezve, nem kevés energiát belefektetve ebbe. Most a strandon nyújtott segítséget. Jól látható: nem szegte kedvét az, hogy lecsúszott a képviselői helyekről, elköteleződése a város ügyei iránt megmaradt. Az alábbi kettő képen látható az egyik kiegészítő szolgáltató létesítményünk tetőszerkezete a strandon.
Korábban mohásan, elhasználódva nézett ki, ami a funkcionalitást, tehát az esővédelmet, csapadékvédelmet is jelentősen csökkentette. Kiss Endre, akinek pofijába tartozik minden palatető felújítása, önként és támogatásként vállalta a strand részére, hogy felújítja ezt az épületet, és a strand rendelkezésére bocsátja a kapacitásait.
Ezúton szeretném megköszönni Kiss Endrének ezt a felajánlást, szeretném megköszönni a hozzáállását, és szeretném megköszönni azt, hogy nem csak szavakban érdeklődik a közügyek iránt, hanem megkeresi azt a lehetőséget, ahol valóban önzetlenül segíteni is tud a városnak.
Köszönöm szépen!
Minden más területen is zajlik a szezon kezdetén a felkészítése a strandnak. Az élménymedence, az uszoda és a teljes belső tér egyre inkább kész az idegenforgalmi szezonra, és nagyon bízok benne, hogy minél kevesebb gonddal hamarosan ismét megelégedett tömegeket láthatunk vendégül a gyógyfürdőnkben.
Utolsó módosítás: