Köszönet a KÖTIVIZIG-nek

Civil természetvédő életemben két folyton-folyvást visszatérő nagy ellenfél volt: az állami erdészetek és a vízügyi igazgatóságok. Soha nem sikerült azonosulnom az életfelfogásukkal és szemléletükkel. Polgármesterségem egyik nagy meglepetése, hogy hivatalba lépésem óta a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól csak és kizárólag segítséget kapok, jó partnerséget és együttműködést. Első nap óta keresem őket, hol belvíz miatt, hol vízmegtartás miatt, hol a Kis-Berettyó rehabilitáció miatt, és a Mezőtúri Szakaszmérnökség három munkatársa zavarba ejtően segítőkész. Nem tudok olyat kérni, hogy ne igyekezzenek segíteni, és lehet, hogy csak véletlenül van szerencsém, de három olyan munkatársat fogtam ki, akik mindenben nagyon jó szívvel vannak városunk iránt. Hozzáteszem, 1-2 hónapja a Berettyó túlpartján Orosz László aktív részvételével a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság is nagyon jó fej volt velünk, hogy csónakházunkból könnyebben lehessen vízre helyezni kenukat, így részükre is hálás vagyok, de most a KÖTIVIZIG-nek szerettem volna köszönetet mondani. Lacikának azt kellene megköszönnöm, hogy azonnal lépett a Berettyó-parton, a KÖTIVIZIG-es kollégáknak sok mást, így a ciklus vége felé. Most éppen azt, hogy a Kis-Berettyón azonnal segítségünkre siettek.
Nem régen lettünk kész a Kis-Berettyó rehabilitációs elképzeléseink első ütemével (sok-sok munka van még itt hátra), szépen át is adták a munkát, de a természet dolgozik, és az „első kettes duda“ (már nem „kettes“ – a Györffy Tanya mellett lévéről van szó) mellett a növényekből álló szigetről akkora darabok szakadoznak le, hogy az ellepi a nem régen kialakított új vezérárok felszínét. Se lehetőségünk, se technikánk nem lenne ezt kiszedni, de a KÖTIVIZIG-es kollégák amint észlelték a problémát, azon nyomban segítségünkre siettek, és saját költségükön azonnal hozzákezdtek a munkánkhoz. Nem tudom, hogy csak annak köszönhetem-e ezt, hogy egy kedves túrkevei lány képviseli városunk érdekeit ott, vagy tényleg ennyire jó fejek, de a szakaszmérnökséget vezető Tóth Tamás is folyamatosan igen jó szívvel van városunk ügyei iránt. Gál Juditot említettem, őszintén köszönöm részére a lokálpatrióta hozzáállást ügyeinkhez, és köszönöm még Csató László belvíz szakaszvédelem vezető jóindulatát városunk iránt. Nagyon hálás vagyok mindháruknak a jóindulatért, bizalomért és a segítségekért. Külön köszönöm most ezt a beavatkozást!

Utolsó módosítás: