Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Kórizs István

Neves szülötteink, díszpolgárok

Kórizs István

Mint középiskolai tanár került Túrkevére 1952-ben, majd 1965-től a középiskola igazgatója lett. Igazgatása alatt indult be és fejlődött ki a középfokú közlekedésgépészet képzés, épült új iskola, kollégium és tanműhely. A város tanácselnökeként 1979-től rendkívül sokat tett a város fejlődéséért, gyarapodásáért. Munkásságának eredményei alapján méltó a Túrkeve Város Díszpolgára címre.

Túrkeve, 1994.

Tanácselnök, középiskolai tanár, igazgató. Tanulmányait Debrecenben, a Református Gimnáziumban, Egerben, a Tanárképző Főiskola orosz szakán, az ELTE BTK orosz szakán és Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola orosz-testnevelés szakán végezte. 1952-1965 között a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium tanára, 1965-1979-ig igazgatója volt. 1979-től Túrkeve Város Tanácsának elnöke, 1990-től nyugdíjas. Munkássága révén a gimnáziumot sikerült megtartani és továbbfejleszteni, elindította a város infrastruktúrájának fejlesztését, ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, úthálózat, telefonhálózat kiépítése a posta új telefonközpontja révén.

Utolsó módosítás: