Kétszázötvenmillió forintból újul meg a túrkevei templom tornya

Kétszázötvenmillió forintból újul meg a túrkevei templom tornya
A felújítás 250 millió forintos kormányzati támogatás segítségével valósulhat meg.
A felújítás nagyon fontos, mert rossz állapotban volt már a templom tornya és süvege. A régit már leemelték és annak mintájára készül az új torony. Kiváló szakemberek végzik a munkát, a faszerkezetet a város jeles ácsmestere, az ötszörös nívódíjas Kovács Sándor és munkatársai készítik a földön. Németországból hoztak 30 köbméter rétegragasztott vörösfenyőt, amiből Szegeden CNC megmunkáló gépen gyártotta le Kárász Ervin a Kreinbacher Imre által megtervezett toronyszerkezetet.
A templomkertben három nap alatt állították össze az új süveg gerincét, amit folyamatosan öltöztet fel Kovács Sándor, Palásti Sándor, Tóth Bálint és Kiss Bence. A felső résszel a napokban teljesen elkészültek és átadták a bádogosoknak és díszítőknek , ők öltöztetik fel rézlemezzel az új süveget.
A tervek szerint őszre helyére kerül az új süveg, amit daruval fognak felemelni a jelenleg még felállványozott toronyba.
A felújítás 250 millió forintos kormányzati támogatás segítségével valósulhat meg. Az eredeti torony 1821-ben kapta a most levett rézborítást, most épül az új süveg, így pontosan kétszáz év szolgálat után tündökölhet majd az épület újra eredeti pompájában. A toronyfelújítás mellett tizenhárom nagy ablakot is kicserélnek és a homlokzat is megszépül.
Utolsó módosítás: