Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Két területet zöldítettek az elmúlt időszakban Túrkevén

Rólunk írták

A faültetéssel javul a levegőminőség is.

Tovább zöldül a város, ennek szellemében az elmúlt időszakban több helyen ültettek fákat. Az önkormányzat másfél millió forint támogatást nyert a START Mezőgazdasági munkaprogram keretében, ebből az összegből száz darab díszfát sikerült beszerezni.

– Ezekből ötven darab juharfát a Vásártéri lakótelepen ültettünk el a közelmúltban, ötven darab kőrisfa pedig a Ligetben található célterületekre került – mondta el érdeklődésünkre Ökrös János. A Túrkevei Városgondnokság munka- és termelésszervezője tájékoztatása szerint a fák ültetésének kapcsán egyeztetett a polgármesterrel, valamint a műszaki osztály munkatársával, közösen választották ki a legmegfelelőbb helyeket.

– Próbáltunk elsősorban a játszótér környezetére fókuszálni, így a régi „Tyúkpiac” helyén létesített parkoló mellé, valamint a játszótérre kerültek fák, hogy azok a későbbiekben megfelelő árnyékot biztosítsanak a parkolóban álló autóknak és természetesen azért, hogy a játszótéren a kisgyermekek, és kísérőik a nyári melegben a fák árnyékában kellemesebb környezetben játszhatnak, pihenhetnek – részletezte. A Ligetben pedig figyeltek arra, hogy a készülő sétányok mellé kerüljenek majd növények.

– Így egyrészt hangulatosabb is lesz a folyamatosan fejlődő terület arculata, másrészt ezzel a zöldfejlesztéssel jelentősen javulhat a városközpont levegőjének minősége is – tette hozzá végül Ökrös János, aki kiemelte: a tavaly ültetett fákra is figyelnek, azokat is folyamatosan locsolják a munkatársak.

Forrás itt.

Utolsó módosítás: