Kátyuzógép

A nyár folyamán magánbeszélgetésekben többen kérdezték tőlem, hogy mi újság van a kátyúzógéppel, miért nem zajlik a munka a városban. Valóban egy nehéz időszakon vagyunk túl ezen a területen, hiszen több hónapon át kellett küszködni azzal, hogy újból műszaki engedélyt és üzemelési feltételeknek megfelelő jogosítványokat kapjon a berendezés. Korábban két alkalommal ezzel nem volt probléma, de a műszaki vizsgáztatás, beleértve az LPG gáztartályt is, ami a technológiát mozgatja, jelentősen nehezítette az elmúlt időszakban, hogy sikeresen levizsgáztassuk a berendezést. A nyár végére lett kész teljesen a kisebb felújításon, “ráncfelvarráson”átesett berendezés. Szeptemberben kezdtük el a munkát, újból volt egy kisebb fennakadás, de végre rendesen halad a tevékenység végzése. Múlt hét folyamán a bagolyfutamra készültünk fel a Mintakerthez, illetve szennyvíztisztító telephez kivezető utat, majd a Sáros utca következett, most a Toldi Miklós úton dolgozunk. Havi 400 m2 kátyú elkészítését vállalja a Városgondnokság Kft., amelyek teljesítésére minden törekvés megvan. A tél előtt a legkritikusabb szakaszokon igyekszünk helytállni a kátyúzással, míg a múlt évben megindult átfogóbb útfelújítási programot jövő év elején tudjuk reményeim szerint folytatni. Addig kátyúzunk folyamatosan.
Utolsó módosítás: