Járdafejlesztések néhány helyszínen

Tisztelt Túrkeveiek!
Hivatalba lépésem óta Túrkeve város valamennyi olyan forrását, amit normatívaként az állam biztosít út- és járdakezelésre (megjegyzem, ez az összeg sajnálatosan alacsony), teljes egészében közutak állapotának javítására fordítottuk. Meggyőződésem, hogy olyan rossz állapotban vannak a város utcáinak közútjai, hogy indokolt továbbra is ennek a szemléletnek a fenntartása és a lehető leghatékonyabb eszközökkel az úttestek állapotának javítása. Mindez azt eredményezte, hogy jelen ciklusban járdák építéséhez, javításához a város csak azokon a helyszíneken fogott hozzá, amelyek magáningatlanokkal nem érintettek és alapvetően önkormányzati feladat (sokszor tulajdon) azok állapotának fenntartása. Emiatt továbbra is a közösségi együttélés írott és íratlan szabályainak megtartásával a magántulajdonban lévő ingatlanok tulajdonosai felelősek az ingatlanok előtti járdák állapotának biztosításáért. Néhány esetekben az önkormányzat szociális rászorultság esetén, vagy érdemi lakossági teherviselés (ha maga is részt vesz a költségek viselésében) esetén ehhez nyújt segítséget a jövőben is.
Mindazonáltal jelen bejegyzésemben arról a hírről számolhatok be, hogy most, 2023. elején négy helyszínen vállalt fel ilyen feladatot a város. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ennek hátteréhez a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztálya nyújt pénzügyi támogatást, amit múlt év december 31-ig meg kellett volna valósítani. Sokan firtatták és firtatják azóta is a Városgondnokság Kft korábbi ügyvezetőjének távozásának okát, de az ilyen jellegű kötelezettségek teljesítésének elmaradása, mulasztása például, amelyek döntésünkhöz hozzájárultak. Örömünkre a Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztálya hozzájárult ahhoz, hogy két hónappal kitoljuk a megvalósítás határidejét, ennek köszönhetően 600 m2 felületen (kb. 500 méter hosszan, 1,2 m szélességben) járdák újulhassanak meg az alábbi helyszíneken:
– Mátyás kir. út és Petőfi tér (Oroszlán Vendéglő környezete);
– Pásztói út és Bojtor út (Izraelita temető környezete);
– Túrkeddi út;
– Herman Ottó téren új járda létesül;
– és a Porabka út.
Itt voltak olyan állapotban járdák, amelyek állapota, vagy azok teljes hiánya már jó ideje kritikákra adott okot.
Tisztában vagyok vele, hogy sok más helyszínen is indokolt a járdák felújítása, mindent el fogok követni, hogy más helyeken is helytálljunk ezen feladatunkban, de mint írtam: elsősorban az úttestekre koncentrálunk, mert ott még nagyobb az elmaradás. Ugyanakkor továbbra is azt kérem a város Tisztelt Lakosságától, hogy megértéssel legyen arra, hogy egy ciklus alatt több ciklus elmaradását nem lehet maradéktalanul teljesíteni, havi kb. 450 m2 kátyúzás továbbra is zajlani fog, de az idei év első pár hónapjának célterületei már foglaltak, és csak sorjában tudunk haladni. Tudom, tudom, hogy mindenhol azonnal kellene, de nem tudunk mindenhol azonnal javítani.



Utolsó módosítás: