Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Herman Ottó téri járda

Polgármesteri beszámolók

Őszinte meglepetéssel olvasom, az előző bejegyzésemnél, van, aki nem örül annak, hogy Nyugaton járdákat építettünk. Próbálkozom újra, hátha majd most, másik helyszínen örömet okoz, hogy épül a város.

A régi Ábrahám tér, ami méltó módon jó ideje Herman Ottóra emlékezik névében, kissé elhanyagolt állapotú közterünk. Más köztereken is igyekszünk a téresztétika elősegítésére, itt most jutottunk oda, hogy ennek az alapjait megvalósítsuk. A közmunkaprogramnak köszönhetően a Városgondnokság Nonprofit Kft munkatársainak segítségével az elmúlt hetekben elkészült az új járda két új átjáróval, a belvízelvezető csatornán. A Kenéz utca felől érkező járdáknak biztonságos átjárása soha nem volt ezen a területen, habár annak idején az út készítői tisztában voltak ennek szükségességével. Emiatt is süllyesztették meg a padkaköveket járdaszintre. Bízunk benne, hogy hamarosan egy zebra felfestésével tehetjük itt biztonságosabbá a közlekedést és így is segítséget fog már nyújtani a gyalogosan vagy egyéb eszközzel járdán közlekedőknek a fejlesztés. Mozgáskorlátozottak eszközeivel, babakocsival is immár könnyebben járható lesz a kereszteződés. Ráadásul itt nincs magáningatlan, akit kötelezni lehetne, tehát kifejezetten szükséges az önkormányzati beavatkozás. Úgy érzem, hogy egy régi tartozását rendezte a Herman Ottó tér felé a város, és ezzel a tér megszépülésének is megnyitjuk a lehetőségét. Mindezeken túl a jövőben szeretnénk gépkocsik behajtását gátló oszlopok elhelyezését megvalósítani a téren (ennek munkálatait megkezdtük) és zöldterületi rendezést elérni. A dr. Szabó Zoltán által készített tervekből fennmaradt egy Fehérváry Rudolf tervező által készített, konkrétan ide készített vázlat, ami Herman Ottónak állítana e téren emléket. Rendkívül bizakodom, hogy egyszer az is megvalósulhat.

Utolsó módosítás: