GRATULÁLCIÓ

Bajnóczki Hajnalkát egy túrkevei képzőművészeti tárlaton volt szerencsém megismerni pár éve, mint rendkívül tehetséges amatőr festőt. Valami miatt megtetszett műveinek a stílusa, színvilága. Bemutatkozásakor rendkívül meglepett, mikor elárulta a közönségnek, hogy a festészet mellett a testépítés a másik szerelme. Pár napja írtam itt a Facebook-on, hogy őszintén csodálok minden táncost, miután magamnak ehhez tehetsége soha nem volt. Nos, ehhez képest akkor még inkább kell tisztelnem minden testépítőt is, hiszen a szememben ez az önsanyargatásnak, a testi szorgalomnak, az akaraterőnek egy olyan formája, amihez kiemelkedő lelkierő kell. Hajnalka egyéb irányú tehetségei ellenére is kiemelten fektet a testkultúrájára és talán ennek köszönhető, hogy az elmúlt napokban két komoly eredményt is elért ezen a területen. Őszinte meglepetéssel olvastam, hogy a Vecsésen megrendezett W.A.F Universe World Championship, Nemzetközi Fitness és Body Building versenyen elsőként a „Miss Bikini” kategória 1. helyezését érte el, majd a „Miss Sport model” (On the stage) kategória 2.helyezését.
Igazán tiszteletreméltó eredmények!
Ezúton szeretnék városunk nevében Hajnalka részére további sok sikert, eredményes versenyzést, s legfőképpen az általa választott műfajokban megtalált lelkibékét és boldogságot kívánni! Őszinte tisztelettel gratulálok eredményeihez!

Utolsó módosítás: