Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

FIGYELEM! Külterületi útlezárások a következő két hétben

Polgármesteri beszámolók

A külterületi útfelújítási törekvéseink első szakasza a vége-felé tart, aminek akár örülhetünk is. Emiatt az 1040-es útját (Meggyes-kerti út, autocross-pálya útja stb. néven ismert) pénteken, azaz május 26-án teljesen lezárjuk, mert a kivitelező cég aszfaltozza reggel 7 órától estig, így a teljes gépjárműforgalom leállításra kerül ezen a szakaszon! Kérem, kerüljék el, a rádiótorony felől, vagy más irányból, de pénteken az autocross pályáig nem lesz használható az említett út.

Ballai út jövő hét folyamán lesz ugyanilyen állapotban – legalább egy napon keresztül nem lehet majd rajta közlekedni. Kérem megértésüket!

Utolsó módosítás: