Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

ERRE BEZZEG VAN PÍZ!

Polgármesteri beszámolók

Előre látom, hogy a Facebookon néhány ilyen megjegyzéssel is szembesülnöm kell majd, ha kiírom: az advent felkészülődéshez kapcsolódóan megkezdődött a város karácsonyi feldíszítése. Kedves önkéntesek, lelkes városszépítők fogtak össze újra városi akarattal, hogy a szívek ünneplőbe öltöztetése mellett a város is ünneplőbe öltözhessen. Szó szerint hetek óta dolgozik azon jó tucatnyi ember, hogy karácsonyfát díszítsenek, karácsonyi falut építsenek, ajándékokat készítsenek, nekünk, túrkeveieknek.

Ezen túl tavaly sajnos nem volt módunk az elszabadult energiaköltségek miatt az oszlopokra szánt díszítéseket sem elhelyezni, de most egységes volt az akarat, hogy a város a legszebb arcát mutassa karácsonyra.

Kérése ellenére árulom be a városnak Kántorné Bíró Emília alpolgármester asszonyt is, aki képviselői/alpolgármesteri tiszteletdíjairól lemondva rendelgette a díszeket, maga válogatva, nézegetve, összehasonlítgatva, és túlnyomó többségében vette meg maga a városba felkerülő karácsonyi világítást. Igen, nyilván kevéssel a város is beszállt, főként a díszek elhelyezésébe, de az alig néhány wattos, korszerű díszítés a városi költségvetésben elenyészően kis kiadást jelent energia költségre is, és egységes volt az akarat: legyen szép a város az első adventi hétvégére.

A Tűzoltók, Molnár András, több munkatársam, Vass Margitkáék többen (nem tudnám névvel nélkül külön-külön említeni a csodás hölgyeket, bocsássanak meg érte!), Gaál Erzsébet és munkatársai, Madarász Piroska képviselő asszony, és több civil állt önkéntes hadrendbe, hogy az első karácsonyi falu előtt a város a legszebb arcát mutassa. Köszönöm a karácsonyfa-díszítőknek, az otthon díszeket készítőknek, a karácsonyi falu előkészítőinek és mindazoknak, akik a mai délután is arra szánták, hetek munkája után, hogy még inkább ünneplőbe öltözhessen városunk.

Ezen előkészítő, díszítő munkák jó lelkű emberek munkájának köszönhető, a világító karácsonyi díszek többségében adományból, Emike jóvoltából teremtődtek, és csak kisebb költséggel kellett a városnak beszállni olyan költségekkel, amelyek nem a szociális ellátástól, vagy közútfelújítástól vonják el a forrásokat. Sok-sok magánember közös akarata teremt értéket, sok-sok szeretettel. Legyünk hálásak érte!

Éppen ezért nagyon kérem, aki nem tud pozitívan írni, az inkább tartsa magában, mert magam részéről csak hálát és köszönetet érzek az önfeláldozó munkáért, sok-sok tenni akarásért, a pénzügyi források biztosításáért és azért a szeretetért, amit néhányan azért adnak, hogy sok-sok más túrkevei örüljön ennek, és büszkék lehessünk városunkra.

Utolsó módosítás: