2022. július 02. szombat

Javulásban bizakodva

Vissza

Tisztelt Túrkeveiek!

Ha minden igaz, akkor a TRV Zrt. tegnap estére valamennyire tudta normalizálni a helyzetet – legalábbis ezt a tájékoztatást kaptam. Tudom, hogy nem volt tökéletes, de akkor is: javulnia kellett a helyzetnek. Bátran erősítsenek meg, vagy cáfoljanak a megjegyzésekben, tényleg tudni szeretném, hogy mit tapasztanak.

Mellesleg: ha így van, akkor ez is azt bizonyítja: ha akarják, tudják kezelni a helyzetet a TRV Zrt. szakemberei.

Tegnap is egész nap ezen probléma körül forgott többünknek. Én csütörtökön a fővárosban tárgyalok (többek között) ezen probléma megoldásáról, közben a Műszaki Osztályvezető asszony talált kivitelezőt a két hete birtokunkban lévő építési engedélyben szereplő új kút fúrására, és rendkívüli ülés fogja tárgyalni a megrendelést.

A „jegyzőkönyv kedvéért” rögzítem: a TRV Zrt. továbbra is az új kút fúrását tartja fontosnak, nem a víztornyot. Valamelyiket (vagy víztornyot, vagy kutat), már most a rendkívüli testületi ülésen meg kívánunk rendelni. Nem jelent azonnali megoldást, de hosszú távú megoldást fog jelenteni - többünk reménye szerint. Ettől még ezen a nyáron vízkorlátozás várható lesz, amint ismét romlik a helyzet, mert hetekbe kerül, mire az új kút működni tud.

Vida Tamás képviselő úr kérte, hogy a pontosítás érdekében, a vízjavító programmal kapcsolatban alaposabb tájékoztatást adjak. Miután nem állt szándékomban kritizálni őt soraimmal, csak leírni a helyzetet, tájékoztatni, ezért kérésében megfogalmazottakat változtatás nélkül idézem: „Mai facebook posztod 1. pontjában azt írod, hogy 2015-ben zajlott az ivóvízminőség-javító program. Valójában a program sokkal korábban indult, a közbeszerzés 2013 októberében lett kiírva, a győztessel 2013 decemberében kötöttek szerződést, a próbaüzem 2014-ben volt. A projektzárás tervezett ideje 2015. januárjára esett, amit az elégtelenül működő technológia miatt megakadályoztunk, és így 2015. decemberére tolódott ki. 2015. novemberében az illetékes államtitkárság Túrkevén tartott "válságmegbeszélést" minden olyan településsel, amelynél késlekedett a zárás. A közbeszerzés összefoglalója itt megtalálható: https://www.kozbeszerzes.hu/.../por.../portal_26828_2014.pdf

Amint később írod, víztorony nélkül is lehet üzemi nyomást biztosítani, a rendelkezésre álló vízmennyiség bővítése pedig tárgya volt a közbeszerzésnek.

Kérlek, ezek alapján pontosítsd a bejegyzést.”

Nem szerettem volna vitatni az általa leírtakat, és korábbi soraimmal nem hibást kerestem, mindössze védekeztem, hogy nem új a probléma, és nem a jelen ciklusban, és főleg nem pusztán a víztorony miatt jelentkezett.

Erről (víztoronyról) még valami, amit fel is töltök képként. 12 napja voltam polgármester, amikor megkeresett egy felkért szakértő, hogy tájékoztasson: a víztorony életveszélyes, darabokban hullhat szét a glóbusz a rozsda miatt. Ennek a jegyzőkönyve látható a bejegyzésem alatt.

A másik kép, amit feltöltök, tavaly nyár elején kelt: akkor hatalmaztam fel a TRV Zrt-t, hogy BÁRMIT MEGVEHET, ami növeli az ellátásbiztonságot. Ők adtak egy listát – mindent jóvá hagytam. Azóta sem vették meg a felét sem. Csak ha felmerülne valamilyen felelősség kérdése.

Kérem higgyék el: sok új ősz hajszálat okoz ez a probléma, legfőképpen mert nincs nálam a megoldás, és hiába rágódunk, dolgozunk: nem tudom megoldani a hivatalom segítségével sem, mert a megoldás az üzemeltetőnél van, aki nem tűnik nagyon érdekeltnek a probléma kezelésében. Én is ott tartok, hogy én fogok tüntetést szervezni a TRV Zrt. székháza elé, mert döbbenet, hogy tegnap is pl. vissza sem hívtak bennünket (Műszaki Osztályvezető asszony próbál velük folyamatosan kapcsolatot tartani).

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy probléma megoldódjon.

 

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Vízkorlátozás
Vízkorlátozás
2022. június 29.
Tudom, hogy senkit nem vigasztal, ha több helyen máshol sincs víz, de Túrkeve nem egyedülálló...
Vízprobléma
Polgármesteri beszámolók
2022. június 20.
Vízhiány
Polgármesteri beszámolók
2022. június 20.
VÁRÉPÍTŐ KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS 2022.
Polgármesteri beszámolók
2022. június 20.
Polgármesteri beszámolók
Javulásban bizakodva
Javulásban bizakodva
2022. június 21.
Tisztelt Túrkeveiek! Ha minden igaz, akkor a TRV Zrt. tegnap estére valamennyire tudta...
Polgármesteri teázás 2022. június 15.
Polgármesteri beszámolók
2022. június 17.
Testvérvárosi kapcsolatok 2.0 Csernáton
Polgármesteri beszámolók
2022. június 17.
Rövid helyzetbeszámoló a strand ügyében.
Polgármesteri beszámolók
2022. június 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.