Ecsegpuszta 40
40 évvel ezelőtt nyilvánították védetté Ecsegpusztát, az akkor még kisújszállási középiskolai tanár, Dr. Tóth Albert kezdeményezésére. Dr. Tóth Albert későbbi főiskolai tanár, majd professor emeritus oktatói címekkel folytatta…
40 évvel ezelőtt nyilvánították védetté Ecsegpusztát, az akkor még kisújszállási középiskolai tanár, Dr. Tóth Albert kezdeményezésére. Dr. Tóth Albert későbbi főiskolai tanár, majd professor emeritus oktatói címekkel folytatta…
Holnapi nap egy kellemes, szép napja lehet a munkanapjaimnak, ugyanis mindennapi nehézségek helyett a sokunk által tisztelt Dr. Tóth Albertet és munkatársait köszöntjük a polgármesteri hivatalban, az Ecsegpusztai…
Tisztelt Túrkeveiek! Örömmel jelentem, hogy a Városgondnokság Kft készre jelentette hosszabbítások után a Finta Múzeum felújításának munkavégzését. A Magyar Kormány és az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló TOP Plusz…
Tisztelt Túrkeveiek! A Magyar Közút Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatósága semmiképpen nem a legnépszerűbb cég városunkban, habár a mai napon történt egyeztetés alapján újból az a benyomásom volt, hogy ők…
Nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek, s kivételesen teljesen politikai tartalom, s nem is röviden. Mint azt sokan tudják, idei évben lesznek az önkormányzati választások is, 2024. június 9-én,…
Képbeszámoló: KVAMI Társastánc Tanszak félévi gálája (második csapat fotó) GALÉRIA: Képgaléria
Azt gondolom, hogy ha többszöri újjászületéssel kapnék lehetőséget a Sorstól, akkor sem tudnék olyan ügyes táncos lenni, mint azok a rendkívül tehetséges fiatalok, akiket vélhetően hasonlóan, vagy még…
Nagy örömömre végre megkezdődött a Kis-Berettyó (Malom-zugi holtág) rekonstrukciós munkálatainak első üteme. Az első ütemben hivatalos közbeszerzésen elnyert munkák lényege az „első kettesduda“ (tehát a Györffy tanyánál lévő…
Videó megtekintése a YouTube-on (külső oldal)
Igaz, hogy a keviek egy része azt gondolja, hogy a „fesztivál“ elnevezésű program alapvetően evésből, ivásból állhat (meg jön a Bunyós Pityu esetleg…), de most ez a rendezvény…