Balogh András

Balogh András (színművész, 1962)
Balogh András (Túrkeve, 1962. március 6. –) Aase-díjas magyar színész, rendező.
Életpályája
Túrkevén született 1962. március 6-án. Géplakatosnak tanult, a gyöngyösi 214. sz. Szakmunkásképző Intézetben. Középiskolásként, magyar tanára javaslatára kezdett színészettel foglalkozni a Jankovits Jenő vezette Gyöngyösi Játékszínben. 1984-től a Bodnár Sándor vezette Nemzeti Színház Stúdiójának növendéke. A sikeres felvételit követően, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szirtes Tamás osztályában 1989-ben kapott színészi diplomát. Főiskolásként gyakorlati idejét a Madách Színházban töltötte. A színház akkori igazgatója, Gali László hívására szerződött az egri Gárdonyi Géza Színház társulatához, melynek azóta is tagja. 2014-ben Aase-díjat kapott. Színjátszócsoportok vezetője és rendezéssel is foglalkozik.
Fontosabb színházi szerepei
Háy Gyula: Mohács…Ciprusi Hannibál
Müller Péter – Tolcsvay László – Bródy János: Doctor Herz…Nemo kapitány
Müller Péter – Tolcsvay László – Bródy János: mária evangéliuma…Menyhért király
Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek…Fivér
Moldova György: Malom a pokolban…őrmester
Tamási Áron: Ördögölő Józsiás…Babura
Arthur Miller: A salemi boszorkányok…Herrick
Hegedüs Géza: Mátyás király Debrecenben…Osváth
William Shakespeare: Vízkereszt vagy mit akartok…Fábián
William Shakespeare: Szentivánéji álom…Dudásdoux:
William Shakespeare: Ahogy tetszik…Silvius
William Shakespeare: III. Richárd…I. gyilkos
Jókai Mór: Thália szekerén…Harsány
Sütő András: Kalandozások Ihajcsuhajdiában…bíró; kasznár; pap
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül…Viktor
Móricz Zsigmond: Rokonok…Polgármester
Fazekas Mihály – Móricz Zsigmond: Lúdas Matyi… Matyi
Carlo Collodi – Litvai Nelli: Pinokkió…Kanóc; Tonhal
Mikszáth Kálmán: A Noszthy fiú esete Tóth Marival…Flótás
Jean Giraudoux: Trójában nem lesz háború…vitorlamester
Vaszary János: Ki a harmadik…Szalóki házmester
Jaroslav Hašek – Bodrogi Gyula: Svejk a hátországban…Bautze; Napóleon; őrmester
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél…Brizovenescu
Szép Ernő: Vőlegény…Zoli
Szirmai László – Bakonyi Károly: Mágnás Miska…Eleméry Tasziló gróf; Szele, Korláh gróf titkára
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: József és a színes, szélesvásznú álomkabát…Izsák
Sarkadi Imre – Szörényi Levente – Bródy János: Kőműves Kelemen…Izsák
Kesserling: Arzén és levendula…Mortimer
William Somerset Maugham: Imádok férjhez menni…Bill
Presser Gábor – Horváth Péter – Sztevanovity Dusán: A padlás…Rádiós; Témüller
Georges Feydeau: Bolha a fülbe…Ferraion
Blaskó-Saárossy Zsófia – Nagy Zoltán: A csodatükör…Kopac király
László Miklós: Illatszertár…Jancsi
Szigligeti Ede: Liliomfi… Kányai, fogadós
Filmek, tv[szerkesztés]
Nyári keringő (1986)
Georges Feydeau: Bolha a fülbe (színházi előadés tv-felvétele) (1988)
Mr. Universe (1988)
Mátyás király Debrecenben (1990)
Éretlenek – A zálog című rész (1995)
Kisváros (1995-1997)
TV a város szélén (sorozat) (1998)
Rohatt dolog (2003)
Utolsó idők (2009)
Hajónapló (2009-2010)
Szinglik éjszakája (2010)
A vizsga (2011)
Berosált a rezesbanda (2013)
Isteni műszak (2013)
Swing (2014)
A negyedik hónap (2016)
A hentes, a kurva és a félszemű (2017)
Árulók (2017)
Drakulics elvtárs (2018)
Cseppben az élet (2019)
Rendezéseiből
A megóvott szüzesség
Vásári komédia
Díjak, elismerések
Az évad művésze (2012 – Gárdonyi Géza Színház)
Aase-díj (2014)
Utolsó módosítás: