Bagolyfesztivál

Mint írtam a minap, eléggé elmaradtam az év eleji bejegyzésekkel, aminek ellensúlyozása viszont az, hogy sok más munkával érdemben tudtam haladni, amelyekről majd részletekben beszámolok.
Addig is, megkésve, a 3. Túrkevei Bagolyfesztivál néhány pillanatát elevenítem fel az alábbi képekkel. Érdekességként elmondható, hogy közel ugyanannyi nem túrkevei látogatója volt a rendezvénynek, mint helyi. Mind a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, mind a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság képviseltette magát (ezúton is n agyon köszönöm támogató részvételüket!) és több partner civil szervezet vett részt a szervezésben és lebonyolításban.
Ezúton is nagy tisztelettel meg szeretném köszönni a szervezésben és lebonyolításban aktívan szerepet vállaló munkatársaimnak és önkénteseknek a lelkiismeretes részvételt!
Én kissé lehangolt voltam a végén, mert még több részvevőre számítottram, de reálisan nézve egy jó hangulatú rendezvényt bonyolítottunk két hete, és főleg a gyermekeknek sok érdekes program volt. Majd meglátjuk még, hogyan folytassuk, de hálás vagyok mindazoknak akik azt egészet mozgatták.
További képek:
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1145407447595400&set=pcb.1145408740928604
Utolsó módosítás: