Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Az utolsó idei adventi falu

Polgármesteri beszámolók

Teréz Anya sokféle okos, elhíresült mondása között az egyik így hangzik: „Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.”

Nem hiszem, hogy mások is közhelygyűjteményeket szoktak olvasni, bár a Facebook szerintem önmagában a legnagyobb klisé adatbázis, mégis azért osztottam meg a fenti gondolatokat az alábbi képekkel, hogy a mosolynak, mint a kedvesség, a közvetlenség, a szeretet egyfajta megjelenésének jelentőségéről megemlékezzek.

Még a szent este előtt, gyorsan így reggelibe, a szerencsétlen hal agyonverése előtt közzé teszek tehát pár képet az idei utolsó karácsonyi falu hangulatából, mosolyaiból, bár nem hinném továbbra sem, hogy pár fotóval a hangulata visszaadható. Aznap sokfelé kellett mennem, így sajnos a Kistücsök néptáncosait teljesen lekéstem, példaképeimet, a zumbásokat is, és utána meg el kellett rohannom, mert több gyermekem azon az estén érkezett haza, és a vacsoraügyelet elszólított.

Szóval, szaladtam ide, szaladtam oda, és sajnáltam, hogy nem tudok ott lenni mindenhol, de néhányat közben kattintgattam, így még a várakozás idejére ezeket megosztom, a várakozás hangulata érdekében, egy újabb világhálón olvasott klisével, Márai Sándortól, amely azt a költői kérdést teszi fel: „Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?”

Ez van a jelen pillanatokban is, miközben az ünnep előtti utolsó simításokkal készülünk Jézus Krisztus megszületésének és a szeretet ünnepének estéjére.

Áldott, békés karácsonyt minden túrkeveinek, Túrkeve minden barátjának, a túrkeveiek minden barátjának, békességet és szeretetet a szívekbe, boldogságot, megbékélést és örömöt a mai estére, és minden elkövetkező estére, napra!

További képek:

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1110043611131784&set=pcb.1110046007798211

Utolsó módosítás: