Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Az Agrárkamara és Túrkeve városának esete a Juhászfesztivállal

Polgármesteri beszámolók

Nem szeretem az Agrárkamarát. Ez az igazság, és nem igazán megy nekem, hogy más mondjak, mint amit érzek. Magyar mezőgazdasági termelő vagyok, nem is a Fidesz érájában lettem az (mint jó pár magoszos, kamarai vezető), agrár felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezem, a felmenőim is földművesek voltak, a családom is ebből él alapvetően. Nyilván tudomásul veszem a kötelező agrárkamarai tagságot. Magam részéről ezt a kamarát, mint kormánypárti fiókszervezetet sokba nem nézem, és a kötelező kamarai tagságot nagyjából ugyanúgy könyvelem el, mint a kommunisták idején a kötelező tsz tagságot. Az államhatalom abban az esetben azt tette feltételévé, hogy valaki gazdálkodhasson, ha oda belép a gazda (aki nem tette beverték), most pedig az agrárkamarai tagságot kényszeríti ránk – akár tetszik, akár nem nekünk. Kötelező és kész. 4 éven keresztül láttam az agrárkamarai irányítást végző MAGOSZ – megítélésem szerint hazáját eláruló – tevékenységét a Parlamentben. Végig küzdöttem az ellen, hogy a Magyar Állam örökségét kitevő állami termőföldtulajdont ne játszhassák ki maguk és haverjaik részére, ne adhassák el. Ennek ellenére az elmúlt időszakban törekedtem a Kamarával történő együttműködésre is – mert városvezetőként nem a magánvéleményem képviselete az elsődleges. Egy juhászfesztiválos incidens alapján azonban úgy ítélem meg, erkölcsileg feloldoznak innentől az együttműködés kényszerűsége alól az események, és az Agrárkamarával való közös munkát alapvetően kérdőjelezi meg a jövőben. Gazdákat önjelölt módon képviselni akaró kormánypárti politikusokat mérsékelten fogadom el, mint bárminek a képviselőjét és ha mindezért megró városunk lakossága, akkor jelen bejegyzés nyilvánosságával állok ez elé.

Mesélem a történetet.

Rendszeresen van bennem olyan igény, hogy megosszak mindennapi dilemmákat, gondokat városunk lakosságával. Az egyik ilyen tehát ez, aminek kapcsán azt is megértem, ha senkit nem érdekel, egy olyan eset az Agrárkamarával, ami most a Juhászfesztivál szervezése kapcsán felmerült és közzé teszek.

A történet hátterében annyi áll, hogy múlt évben egy fillér kormányzati támogatást nem kaptunk a Juhászfesztivál megszervezéséhez, ezért most azzal a reménnyel kerestem fel hazánk Agrárminiszterét, hogy hátha ezt méltányolva, idén egy kiemeltebb támogatást kaphatunk a rendezvény megszervezésének kb. 30 millió Ft-ot közelítő költségeihez. Reményeim szerint minimum 5 millió, de akár a 10 milliós nagyságrend is felmerülhetett volna, ami ugyan sok pénz, de így is csak töredéke a megszervezés költségeinek. Miniszter Úrral történt találkozó után meg is írtam kérelmemet 10 millió Ft támogatásra a Juhászfesztivál vonatkozásában. Miután a költségek azt indokolták, hogy megpróbáljunk minél több helyet pénzért értékesíteni a rendezvényen, ebből kifolyólag azokat, akik nem fizettek korábban helypénzt, kifelé szorítottuk a programból.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavaly elsőként vett részt a fesztiválon, nem fizetett semmit, idén úgy gondoltam, hogy megleszünk részvételük nélkül is, hiszen szakmai programjaink sokasága tudja pótolni azt a hiányt, amit az ő szervezésükben nyerhetnénk.

Kb. egy hónappal ezelőtt azonban felhívott a Kamarához egy közelálló, köztiszteletben álló kormánypárti döntéshozó, és elmondta, hogy szerinte hibás döntést hoztam, mert megítélése szerint akár 2-2,5 millió Ft-tal is támogathatta volna a rendezvény megszervezését a Kamara. Nosza, ezen felbuzdulva egy támogatási kérelmet írtam az Agrárkamarának, hogy tulajdonképpen, ha hozzá tudna járulni a költségekhez, szorítunk nekik helyet a rendezvényen – ezen ne múljon. Egy jó hét várakozás után az előbb említett köztiszteletben álló döntéshozó felhívott, hogy nem teljesen így gondolták megítélése szerint a Kamaránál, hanem úgy, hogy 2-2,5 millió Ft-ot ér szakmailag az, hogy ők itt vannak, eljönnek, ezért lett volna jó az igényeik teljesítése. Mit mondjak? Nyilvánvalóan valakinek a részvételéből nem tudunk koncertelőadókat kifizetni és ha saját megítélésük szerint sokat is ér az ő jelenlétük, abból kiadásokat finanszírozni nem lehet. Ennek ellenére – mert alapvetően a békét és együttműködést szeretem – kértem a fő szervezési feladatokat ellátó Kabinetvezetőmet, hogy keressenek valahol helyet és biztosítsanak mégis részvételi helyet a Kamarának.

Alig telt el újabb hét, amikor tájékoztatást kaptam miniszteri döntéshozói szintről, hogy Túrkeve város Juhászfesztiváljára 6 millió Ft támogatást szánnak, azonban abból 2 millió Ft-ot adjak át az Agrárkamarának, hogy részt vehessen a rendezvényen. Ebből megállapíthattam, hogy nemhogy hozzátennének a 30 milliós költségvetéshez a Kamara részéről, hanem elfelé vesznek azzal, hogy a rendezvényre szánt támogatásból át kell adnunk az 1/3-át az ő részvételükre. Világos, jobban jártunk volna, ha nem jönnek. Tagadhatatlan, hogy csalódott voltam a döntés miatt, hiszen míg a 30 milliós kiadás városunkat terheli, addig a Kamara úgy vehet részt a rendezvényen, hogy nekik a magyar adófizetők pénzéből szinte mindent fizetnek.

Ezt a csalódottságot tetézte az, amikor megtudtam a napokban, hogy olyan helyi termékértékesítők, kézművesek, akik évek óta járnak rendezvényünkre és helypénzt fizetnek azért, hogy itt legyenek, most részvételüket azért mondták vissza, mert a Kamara felajánlotta részükre, hogy az ő standjukon ingyenesen vehetnek részt. Ebből kifolyólag már nemcsak annak a forrásnak az 1/3-át buktuk el, amit a kormányzat a Juhászfesztiválra szánt, hanem konkrétan árusokat is, akik mindenkor a fesztivált szokták értékesebbé tenni részvételükkel amellett, hogy díjat is fizetnek a részvétel lehetőségéért. Minderre a rendezvény egyik szakmai támogatója, szervezője visszalépett szervezési feladataitól, mert nem szeretne a kamara szervezésével párhuzamosan hasonló szakmai tartalmat szervezni, és vannak kiállítók, akik a kamarának nem mernek nemet mondani.

Ez hát az eset, amikor az Agrárkamara felajánlja a segítségét, hogy szívesen eljönnek támogatólag.

Nem tudom, hogy mi adatik jövőmben Juhászfesztivál szervezéssel kapcsolatban, hányszor vehetek még részt városvezetőként a program koordinálásában, de azt biztosan el kívánom mondani, hogy amíg közöm van a szervezéshez, még egyszer magam részéről biztos nem fogom igényelni az Agrárkamara részvételét. Akivel csak lehet, megpróbálok együttműködni, a város érdekében olyanokkal folytatok párbeszédet, akikkel magánéletemben egyébként nagy eséllyel szóba sem állnék, de azt, ahogy a Juhászfesztivál eseményei az Agrárkamara részvétele miatt alakult, nyilván megemészteni könnyen nem tudom.

Most tehát a Juhászfesztivállal párhuzamosan, amellett lesz egy kamarai rendezvény is, saját szervezésük, saját támogatásk van rá, de magam részéről jó szívvel fogadni azt, ahogy ezek az események történtek, sajnos nem tudom.

Ezt szerettem volna megosztani a város lakosságával, nyilván sokféleképpen lehet nézni az eseményeket, de annak az elvárásnak, hogy jópofát vágjak valamihez, amihez nem megy, sajnos nem tudok.

Utolsó módosítás: