Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Áramot termelnek a termálvízből a túrkevei fürdőben

Polgármesteri beszámolók

Idei évben Hegyi Csaba, a strand vezetője egy kezdeményezéssel állt elém. Felismerve, hogy nagy gondok lesznek az energiaköltségekkel az intézményben (az év elején elég kilátástalannak tűnt a helyzet az elszabaduló árak miatt, és sok tekintetben szabadrablás irányába mutatott az energiapiac), az évek óta problémásan, néha sehogyan nem működő metánégerő rendszer hasznosításának egy új módjára tett javaslatot. Talált megfelelő partnert, akivel lehetségesnek látta, hogy a saját kiadásainkat minimalizálva, üzembiztos működést biztosító rendszert hozzon létre a kiserőműben bérelt berendezésekkel. Ennek köszönhetően az idei évben sikerült csaknem folyamatosan a rendszer maximumán hasznosítani a gyógyvízzel együtt feltörő metánt, így nem csupán jelentős energiát termelt a strand, a bérelt technológiával, de érdemben növelte környezettudatosságát is azáltal, hogy semmi metán nem szökhetett a légkörbe. Mint azt talán a legtöbben tudják, ez a legegyszerűbb szénhidrogén, amelyben egy szénatomhoz négy hidrogénatom kapcsolódik (CH4) és sok problémát okoz a légkörben tovább fokozva a légkör felmelegedését, így egyike az éghajlatváltozásokért felelős anyagoknak, amelyek az emberi tevékenység miatt szabadulnak fel.

A kezdeményezés tehát nem csupán egy zöldebb működést garantál, de milliókkal csökkentette a strand idei évi energiaköltségeit is. Az ügyvezető a közelmúltban engedélyt kért a bérelt berendezések kapacitásnövelésére, amihez örömmel adtam hozzájárulásomat.

Örömömre szolgál a kezdeményezés, az, hogy polgármester kolléga hív fel azzal kapcsolatban, hogy Csaba elérhetőségét és tanácsait kérje, illetve , hogy a média is felfigyel az eredményre. Nem látványos dolog, nem lehet szalagot vágni, de milliók maradnak a város zsebében, amiből fejlesztéseket, felújításokat, üzemelést tud biztosítani.

Köszönöm Hegyi-Csicsai Csaba Antal ügyvezetőnek a kezdeményezést, és minden más munkatársának, akik részt vettek az eredményes együttműködés és a jobb rendszer kialakításában.

CIKK ITT OLVASHATÓ

Utolsó módosítás: