A Stromfeld Aurél Egyesület látogatása városunkban

Néha a polgármesteri munka érdekes meglepetésekkel jár. Épp egy ilyen volt a minap, amikor megkaptam az elektronikus postaládámba Kalmár Szilárd elnök úr levelét, aki a Stromfeld Aurél Egyesület nevében keresett meg.

Beszámolt róla, hogy ez az egyesület ápolja hazánk 1919-es honvédő háborújának szellemi és meglévő anyagi örökségét. Miután Túrkeve környékén is voltak kemény harcok ebben az időszakban, magyar vöröskatonák próbálták meg kiűzni a Tiszántúlról a megszálló román haderőt, és az offenzíva összeomlása után a visszavonulás során esett hadifoglyok sorsáról érdemes megemlékezni, mert a románok válogatás nélkül kivégeztek mindenkit.

Egyik ilyen katona volt a kassai származású Preszol Mihály, akit a románok elfogtak és a helyszínen kivégeztek. Egy 24 éves fiatalember volt, aki társaival együtt ezt a tragikus mártírhalált szenvedte el, akinek sorsáról alig-alig tudunk a városban. Nyilván az egykori Preszol Mihály út lakói talán ismerik a történetet, de miután a hősi halált halt vörös katona politikai megítélése a rendszerváltást követően vitatottá vált, és miután a kommunizmus évei alatt indokolatlanul lett hősiessége, kissé túlzásokba emelve, így nehéz objektíven megítélnünk mind azt a kort, mind az ő személyét. Éppen ezért tárgyilagosság is nehéz, hiszen az emberek politikai alapon érzelmesen tekintenek erre az időszakra, habár ma már mértékadó történészek is elismerik, hogy a Vörös Hadsereg 1919-es offenzívája volt az egyik meghatározó eleme annak, hogy a románok, akik embertelen háborút vívtak hazánk ellen, a Tiszáig történő megszállás megvalósításában megállításra kerültek részben a Vörös Hadseregnek köszönhetően .

A vörös hadsereg ellentámadásának hatására vonultak vissza, és részben ennek hatására maradhatott szabad a Tiszántúl. Rendkívüli időszak volt ez, s habár a vörös hadsereg későbbi érintettsége a vörös terrorban nyilvánvalóan elfogadhatatlan, ettől még a 1919-es honvédő események hazafias cselekedet volt, és ebben az időszakban számos őszinte hazafi, akik jót akart az országnak, akik csak jobbá akarták tenni hazánkat, azért ragadtak fegyvert, hogy meggátolják azt az inváziót, amit a románok indítottak Magyarország ellen.

Érdekes történelmi téma lesz ez. Abban bízok, hogy az egyesület részvételével, történészekkel, majd a jövőben a városunk művelődési intézménye, illetve múzeuma felöleli ezt a témát is, és beszélhetünk objektíven arról, hogy a fehérterror és a vörösterror teljes elítélése mellett is a Vörös Hadseregben hősi események is zajlottak, amelyekről nem méltó emlékezünk meg.

Nemrégen városunk kegyeleti rendeletet fogadott el, és örökségbe fogadott olyan sírhelyeket is, amelyeknek megváltására már nem várható, hogy hozzátartozók jelentkeznek. Egyik ilyen lett a második világháborúban érintett halottak sírhelye is, és talán hibáztam, amikor az amellett helyet foglaló Pesszol Mihály sírját, akivel együtt társai is eltemetésre kerültek, nem vettem ebbe a védett kategóriába. Ezt természetesen még pótolhatom, és még gondolkozhatunk közösen arról, hogy egy 24 éves, egy 19 éves fiatalember áthatott-e vajon bármit az országnak, vagy valóban csak egy értelmetlen háborús időszak végén a hazájukért küzdöttek és haltak meg.

Köszönöm a Stromfeld Aurél Egyesületnek és Kalmár Szilárd elnök úrnak, hogy felhívták a figyelmünket ezekre a történelmi eseményekre, arra, hogy városunk talán kevésbé méltón nem emlékezik meg visszaemlékezéseiben erről az időszakról, de azt gondolom, ami késik, nem múlik, s talán eljön még az idő a közeljövőben, hogy szót ejtsünk erről is. Köszönöm a látogatást, köszönöm a megtartott személyes történelem órát erről az időszakról, és bízok benne, hogy találkozunk még Túrkevén.