A KÖZMUNKAPROGRAM POZITÍV EREDMÉNYEI

A közmunkaprogram pozitív eredményeiről mindig örömmel számolok be. Sajnos a közmunkás szó sokszor nem a legjobb értelemben hangzik el, és sokszor kritika is van a szó használata mögött. Pedig a közmunkások is tudnak értéket teremteni és hasznos tevékenységet végezni, amit jónéhány közfoglalkoztatott bizonyít városunkban is. Túrkevén három közmunkaprogram zajlik. Az értékteremtő program keretében térköveket gyártanak kollegák, amelyek elhelyezése túrkevei közterületeken valósul meg. A hagyományos közmunkaprogramban a közterület gondozásával kapcsolatos feladatokat végeznek (idei évben elképesztő mennyiségű munka van a csapadék intenzitása miatt, nem lehet összehasonlítani a tavalyi aszályos évvel), míg a mezőgazdasági közmunkaprogram mezőgazdasági javak előállítását célozza. Ennek produktuma jó ideje leginkább elméleti, s habár papíron mindig volt némi eredmény, valójában elég kevés kézzelfogható pozitívumot tudott termelni. Már tavalyi évben is látványosak voltak az eredmények, volt előrelépés, de az idei év meghozta a várva várt sikert és végre büszkén mutogathatjuk a termelési eredményeket. Paprikából, paradicsomból gyakorlatilag mindent értékesíteni tud a program, míg tökből már túltermelés van és magánszemélyek részére is megkezdődött az értékesítés. Nagyon örülök annak, hogy a városi fóliasátorba látogatva motivált, lelkes közfoglalkoztatottak fogadnak. A paradicsom, paprika és tök termesztése mellett már ez év tavaszától örülhetünk, hogy a virágpalánták termesztése is és szaporító anyagának biztosítása is a közmunkaprogramból származott. A kiültetett virág a városban 2174 darab vegyes tátika, kakastaréj, dália, bársonyvirág és bojtocska, valamint 60 darab muskátli került elhelyezésre. Még jelenleg 643 tő tátika, kakastaréj, dália mix áll rendelkezésre és 35 darab muskátli, amelyek a közfoglalkoztatási programon túl a Túrkevei Városvédők és Szépítők Egyesületének munkájának köszönhetően kerül közterületeinkre. Ezúton szeretném megköszönni a Városgondnokság Kft közvetlen vezetőjének, Vatai Csabának a pozitív változások előmozdítását, a munkákat irányító Kocsmár Tamásnak a korrdinációt, és a közmunkaprogramban résztvevő összes közfoglalkoztatottnak, közmunkásnak akiknek köszönhető az idei terméshozam és az értékteremtő munka minden más területen is.
Természetesen a közterületi virágosításokért nem szűnően nagy köszönet jár az abban részt vevő önkénteseknek is, de most elősorban a közmunka programban szerettem volna felhívni a figyelmet az érdemi pozitív változásokra.
GALÉRIA:
Képgaléria
Utolsó módosítás:











