A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja van

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja van, ami sajnos jócskán érinti városunkat is áldozatok terén. A Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án rendelte el, hogy minden évben február 25-én megemlékezzünk a kommunizmus áldozatairól.

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték. Itt nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében. Őt sok százan, majd sok ezren követték, és a Gulágon kötöttek ki városunk lakói közül is néhányan, mely történetekből egy ízelítőt ad édesanyám által írt, szerkesztett „Akikért a harag sem szólt“ c. könyv, amit bátran ajánlok mindazok figyelmébe, akiket érdekel városunk életének ezen időszaka

A mai közéletben nem tudom mennyire képzelhető el, hogy egy párt domináljon mindent, egy párt döntsön mindenről, újra, és újra csak az nyerje a választásokat, a párt funkcionáriusai fenyegetőzzenek leszámolásokkal mindazokkal, akik velük nem egy pártban vannak. Mindenki döntse el, hogy ez elképzelhető lenne-e, de 1947-ben ez az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket. Az egypárti állam diktatúrába torkollik, és soha nem lehet jó vége.

Mao Ce-tung (1893-1976) kínai népvezér több mint 70 millió ember halálát rendelte el, Joszif Sztálin (1878-1953) miatt közvetlenül legóvatosabb becslések szerint is 23 millió ember halt meg, de van, aki 60 milliót kalkulált. Mengisztu Hailé Mariam (1937-) legalább 400 ezer, legfeljebb 1,5 millió ember haláláért felel az etióp kommunista junta vezetőjeként, ő irányította az etiópiai „vörös terrort” 1977–1978-ban. Pol Pot (1925-1998) a kambodzsai vörös kmehrek vezetője kb. 2-3 millió embert ölt meg és kivégeztetett mindenkit, akit akart, például a szemüvegeseket.

Szerte a világban tehát jócskán százmilliót ember fölötti azok száma, akik a kommunizmus áldozatai, s ebből Kelet-Európában negyven év alatt minimum egymillió ember halála szárad a kommunista pártok lelkén. Romsics Ignác történész szerint például nincs olyan magyar család, amelyet így vagy úgy ne érintett volna a kommunista represszió.

A HVG erről így ír: (https://hvg.hu/…/20080225_magyar_kommunizmus_aldozatok…): „A történészi és jogászi szakma, megszorításokkal, a háborús és népbírósági pereket is sok tekintetben jogsértőnek tartja. Igazság szerint ilyenek Európa-szerte zajlottak, és a magyar bírósági eljárásokban legalább viszonylag ügyeltek a formaságok betartására. A legtöbb európai országban nem: Nyugat-Európában az ellenállók gyorsan végeztek a fasisztákkal és a kollaboránsokkal. Sok helyen Kelet-Európában is, vagy – mint Csehszlovákiában és Romániában – nemzetiségi – például magyar- vagy németellenes – tisztogatásokra használták fel az alkalmat. Nálunk a népbírósági törvény alapján 1945. február 3. és 1950. április 1. között majd hatvanezer embert állítottak bíróság elé, közülük 26 997-et elmarasztaltak, 477-et halálra ítéltek és 189-et ki is végeztek. B-listára tettek, magyarán kirúgtak 86 530 főt, nagyjából minden harmadik-negyedik tisztviselőt. Kitelepítettek vagy kétszázezer németet. Internáltak 45–60 ezer, városi lakhelyükről kitelepítettek körülbelül 15 ezer embert. A Terror Háza egyik kiállítása szerint a második világháború során közel 700 ezer magyar állampolgár került szovjet fogságba. Ezt a számot többen túlzónak tartják, de mindenképpen százezrekről beszélhetünk. Háború esetén a fogság előfordul, így igazságtalan őket a kommunizmus áldozatai között szerepeltetni, mondhatnánk. Csakhogy mintegy harmaduk kényszermunkára hurcolt civil volt, és nagy számban akadtak köztük koholt vádak alapján elítéltek és a GULAG táboraiba zártak is. Ráadásul a hadifoglyokat és a civil internáltakat a háború lezárta után is évekig dolgoztatták a Szovjetunió munkatáboraiban, és az utolsó nagyobb fogolyszállítmányok csak 1955-ben érkeztek haza. A kiszállítás során, a gyűjtő-, tranzit- és a kényszermunkatáborokban becslések szerint több mint 200 ezer magyar állampolgár lelte halálát.“

Pártok és ideológiák ölnek, de ehhez kellenek azok az emberek, akik pártok nevében, ideológiák alapján gyűlölködést szítanak, és a legrosszabbakat cselekszik.

Emlékezzünk ma Kovács Béla esetére, azokra, a túrkeveiekre, akiknek elvették az esélyét egy boldog élettől, és a kommunizmus összes áldozatára.