Súlyos aszályhelyzet Túrkevén

Mezőgazdasági termelők figyelmébe
A súlyos aszályhelyzet teremtette problémákat kb. egy hónappal ezelőtt jeleztem az Agrárminisztérium részére.
Az általam megküldött levél tartalmát lentebb bemásolom.
A válasz ma érkezett meg, ajánlom szíves figyelmükbe, hátha lesz, akinek segítséget nyújtanak az abban szereplő tanácsok.
——–
Agrárminisztérium
Dr. Nagy István
miniszter úr
részére
Budapest
Mélyen tisztelt Miniszter Úr!
Elsőként is tisztelettel gratulálok városunk képviseletében újbóli miniszteri kinevezése okán, ezen ciklusban is eredményes munkát és jó egészséget kívánva!
Másodsorban fel kívánom hívni a figyelmét egy, a városunkat érintő jelentős agráriumot érintő természeti problémára, ami ügyben hálásan megköszönöm, ha megvizsgálná a kármentesítés lehetőségét!
Mint az Ön számára is ismert, fenntartható gazdaságot az adott nemzet természeti erőforrásaira alapozott bölcs gazdaságfejlesztéssel lehet megvalósítani. Épp így táji léptékben, települési szinten egy település gazdaságát alapjaiban határozza meg a közigazgatási területén lévő természeti erőforrások lehetséges produktuma, és annak jellege. Városunk, Túrkeve hazánk 17-dik legnagyobb külterületű településeként évszázadokra visszamenő agrármúlttal, egyértelműen mezővárosi szereppel, mindenkor az agráriumra építette elsődleges gazdaságát. 100 évvel ezelőtt a lakosság túlnyomó többsége közvetlenül, napjainkban lényegesen kisebb arányban, de még mindig nagyon sokan közvetetten kötődnek az agrártermeléshez.
Az elmúlt hetek magyarországi híradásai rendkívüli csapadékokról, nagymértékű, hirtelen lezúduló esőmennyiségről számoltak be az ország különböző pontjain. Túrkeve városban azonban hiába imádkozunk esőért, sajnos városunkat az messze elkerüli. Több mérési ponttal igazolhatóan a múlt év vége óta nem éri el a lehullott csapadék mennyisége a 100 mm-t, míg a jelen naptári évben 75 mm körül mozog a mért adatok összege. A nagyobb termelők a nagy invesztáció miatt, a magas fenntartási költségek miatt jelentős veszélyben vannak, míg a kisebb termelőknek alapvetően megélhetési egzisztenciális kérdés, hogy milyen lesz az idei évi termés. Sajátos tényként állapítható meg, hogy a város túlnyomó többségét kitevő részén kritikus állapotba kerültek a különböző vetéskultúrák, szinte minden tavaszi vetés esetében. Bizonyos, hogy a város mezőgazdaságát alapjaiban érinti az a rendkívüli aszálykár, amit jelenleg tapasztalunk.
Hasznosnak ítélném, ha Miniszter Úr mielőbbi intézkedéssel megvizsgálná térségünk aszálysújtotta területté való nyilvánítását és intézkedés történne a gazdálkodók megsegítésére. A város polgármesterként készséggel állok rendelkezésére bővebb információkkal, hálásan megköszönve, ha megvizsgálja településünk mezőgazdasági termelőinek rendkívül súlyos helyzetét.
Hosszú ideje nem volt ilyen nagy mértékű városunkban az aszály, épp ezért hosszú ideje nem szorultak ilyen nagy mértékben az agráriumért felelős miniszter segítségére túrkevei termelők. Kérem, ha módjában áll, nyújtson segítséget!
Tisztelettel és köszönettel:
Túrkeve, 2022. június 15.
Sallai Róbert Benedek
polgármester
Az Agrárminisztérium válaszát megtalálják a galériában:
Utolsó módosítás: