Bringapark helyszín keresés

Tisztelt Túrkeveiek!
A bringapark nyertes pályázatunk nagy öröm volt sokaknak, de teljesen megakadtunk a kivitelezésben, ami miatt most áll a fejlesztés. Örültem volna, ha gyereknapra elkészül, de ez esélytelen volt.
Ennek ellenére el kellene kezdeni a kivitelezését a bringapályának is, meg kellene kezdeni az építést, de hol?
Sokszor vannak határozott elképzeléseim az ilyenekre, de ennek ellenére elakadtam én is, sok terület mellett szólnak érvek, de ellenük is.
Az alábbi helyeket vizsgáltuk meg:
– strand melletti terület (a fitneszpark mellett) – végül azért vetettük el, mert a strand fejlesztése során még kellhet az a terület is, és akár zavaró lehet az idegenforgalom vonatkozásában. Pl. ide érkezhet az álmodott Makovecz-híd. Pedig ez egy jó ötletnek tűnt.
– Sirály park (játszótér mellett) – azét vetettük el, mert túl messzinek találták többen (ami szerintem nem komoly érv), és túlságon felügyelet nélküli, nincs a közelben mosdó stb.
– Ecsegi út, a városi töltésen haladó utca ligettől számított túloldalán, a Drága kert felöl, a csatorna a gát közé – azért vetettük el, mert normálisan nem volt elhelyezhető, egyszerűen nem fért oda. Pedig ez a hely is tetszett.
– megpróbáltuk a fenyőfás házak mögé tenni, Ratkai Pista bácsi felöl: de ott is hasonlóan jártunk, nem fér el.
– Sistak, a sportpálya mögött is jó ötletnek tűnt, de túlságosan kiesik, félünk, hogy nagyon felügyelet nélkül kockázatos az állapotmegőrzés, illetve aggály, hogy a fiatalok mire is használják.
Így végül két helyszín maradt:
Mindkettő esetében az ott lakók nem rajonganak az ötletért, de másoknak mindkettő helyszín emészthető. Mindkettő esetében van elérhető mosdó, mindkettő viszonylag szem előtt van, és mindkettő viszonylag városközponti hely, azaz elérhető bárhonnan a városból.
– Setét Mihály út 2 felé vezető út mellé, a garázs és a társasház közé;
– Liget (régi játszótér helyén);
Előbbi esetében az szól ellene, hogy a mosdó nem nyilvános, és nincs ott más, ami miatt a fiatalok oda mennének, míg utóbbi esetében többen a Liget „túlzsúfoltságától“ tartanak. Hozzá kell tenni: a régi játszótér helyével így is, úgy is kezdeni kell valamit, az is milliós költség lesz, hogy visszagyepesítsük és lebontsuk, ami ott maradt, míg így ez megoldódna, ráadásul van igény ilyenre: feszt vannak a sportpályákon bringások is. Korábban kisgyermek kreszpályát szerettünk volna oda (erre még nincs kilátásban pénz), hogy ne kelljen felbontani, lehet, hogy ez kiváltaná.
Szóval, megértem Vad Attilát, hogy az általa kezelt, tudomásom szerint sok túrkevei által látogatott fórumon indítson erről egy szavazást. Majd ki kell szűrni a nem túrkevei szavazókat, illetve az „avatár“ profilokat, de kérem nyilvánítsanak véleményt minél többen: Liget, vagy Setét Mihály út – melyik legyen? Hozzá kellene kezdenünk a kivitelezéshez.
Képek:
Utolsó módosítás: