Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

XXII. Kevi Juhászfesztivál

Rendezvények

A XXII. Kevi Juhászfesztivál 2022. május 13-15. között került megrendezésre.

Hosszú évek kényszerű kihagyása után ismét: Juhászfesztivál volt Túrkevén május 13-15. között.
A három napos rendezvénysorozat már 13-án pénteken este 8-kor elkezdődött egy bemelegítő Animal Cannibals koncerttel, majd hajnalig tartó discóval
Dj. Robbyval a Ligetben. Másnap, május 14-én szombaton egyszerre 5 helyszínen is zajlottak az események. A városházán és a művelődési
házban szakmai találkozók kezdődtek, Túrkeve két színpadán pedig reggeltől késő estig élvezhették programjainkat.

A Petőfi téri főszinpadon deszkaszaggató pazar néptáncelőadások láthattak, hangulatos perceket hallhattak a túrkevei Chorda kórussal és
az Ahhozképest zenekarral, délben ízletes magyarnóta fogások szerepeltek az étlapon Farkas Rozikával és barátaival, délután emlékezetes betyár
esküvő a hagyományőrző kelevézekkel. Este a Nemzeti Színház produkciójával érkezett Ferenczi György és a Rackajam Betyárjáték
előadása.
Majd hajnalig tartó Juhászbál vette kezdetét az F. Tóth trióval.
A Liget téren a kisebbeket szórakoztattuk, számtalan játék között gólyalábas gyermekprogramokkal és Vitéz Lászlóval vártuk a gyerkőcöket.
Két napon keresztül népi játszóház és vidámpark is várta a gyerekeket.
Szombaton délután a Tessedik Tánegyüttessel és a Talléros együttessel táncház vette kezdetét a ligetben.
Harmadik helyszínünk pedig a népi udvar, ahol különleges ősi mesterségek és ételek bemutatóiig, kóstolásáig terjedt az élmények
széles skálája.
Természetesen ismét megrendeztük a túrkevei birkapörkölt valamint kunsági ételek versenyét és díjaztuk a legszebb terítéket is.
A színpadok mellett állandó programként juhnyíró-, és terelőkutya bemutató, kecskefogat, állatsimogató, lovagoltatás várta kedves
vendégeinket.
Az eseményről a közszolgálati Dankó rádió szombaton délután kettőtől
ötig élő, egyenes adásban kívánságműsort közvetített Túrkevéről a városi könyvtár előtt.
Vasárnap este a nagyszínpadon fellépett a Hooligans!!
Közösség, hagyomány, érték és élmény – Túrkevén

KÖSZÖNKJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!

– Takarékbank Zrt

– Motherson Group

– Hollósi Imre

– Kevi Fémtömegcikk Kft

– Lisznyai Kft

– Vad István

– Ábrahám Károly

– Agrokeve Kft

– Búzavirág Kft

– Debreczeni Péter

– Eliason Mária

– Ferinvestment Kft

– Kevetáp Kft

– Kevevill Kft

– Kevi Növény Kft

– Simon Péter

– Simon Zoltán

– TAG Services Kft

– Tóth István

– Kelemen Tamás

– Tofi

– Elegant Keve Kft

– Sebestyén Sándor

– Kovács Károly

– Berettyóvölgyi Kft

– Juh és Kecsketenyésztők Szövetsége

– Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

– Kun-Metalokála Kft

– Kiss-Simon Edit és családja

– Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatósága és dolgozói

– a rendezők munkáját segítő önkéntesek

– a Népi Udvarban bemutatót tartó önkéntesek

– Túrkevei Önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesület

Rövid összefoglaló a XXII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁLRÓL, köszönjük Vad Péternek a kisfilmet.

http://mutedesign.hu/

Videó megtekintése a YouTube-on (külső oldal)

A háromnapos rendezvényről készült képeket az alábbi linken tekinthetik meg:

https://new.turkeve.hu/rovat/varosi-rendezvenyek/42/

Utolsó módosítás: