Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

A hazai szkanderesek legjobbjai versenyeztek Túrkevén

Rólunk írták

A hazai szkanderesek legjobbjai versenyeztek Túrkevén

A legfiatalabbak is megmutathatták tehetségüket.

Több száz izmos versenyző melegített be szombaton reggel a Kiss Kálmán Városi Sportcsarnokban, miközben már a mérlegelések folytak. Míg az udvaron a kürtőskalács és a bográcsban készült marhapörkölt illata vonzotta az látogatókat, a csarnokban már előkészítették a speciális padokat. Nem véletlenül volt ekkora a készülődés: idén megyénk, azon belül is a nagykunsági város adott otthont a Nemzeti Szkander Bajnokságnak, ahol a résztvevők tizenhárom kategóriában mérhették össze erejüket.

A versenyzők között a legfiatalabbak is megmutathatták tehetségüket, így például a mindössze tizennégy éves Deák Emese, a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola végzős tanulója is a szkanderpadhoz állt.

Emese a legkisebb junior kategóriában indult, ahol több megméretésen is sikert aratott már.

– Édesapám kezdett el szkanderezni.

Mindig is menőnek tartottam, amikor láttam őt gyakorolni, így egyszer megkérdeztem, hogy kipróbálhatom-e, végül azóta is űzöm ezt a sportot

– mesélte kategóriája balkezes fordulóját követően a fiatal tehetség. – Szeretem ezt a sportot, hiszen már tizenkét évesen versenyezhettem, nem sokkal később pedig két nemzeti döntőn is aranyérmet szereztem a saját kategóriámban – mesélte a túrkevei lány.

Forrás: https://www.szoljon.hu/helyi-sport/2022/04/a-hazai-szkanderesek-legjobbjai-versenyeztek-turkeven

Utolsó módosítás: