Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Gyermeknap a Ligetben

Polgármesteri beszámolók

Vasárnap gyermeknapot ünnepelt a város

A borongós idő ellenére viszonylag sokan megjelentek vasárnap a Ligetben, hogy a Madarász Károly Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében, civil szervezetek segítségével megrendezésre került gyermeknapon részt vegyenek.

Elsőként is hálásan köszönöm mindenkinek, akik a programok szervezésében, lebonyolításában részt vettek, a Magyar Honvédségnek, a Mezőtúri Rendőrkapitányság munkatársainak, a Túrkevei Mentő és Tűzoltó Egyesületnek, a Gyógyfürdő Nonprofit Kft-nek, a TAC Judo Szakosztálynak, az Óvodai Igazgatóság pedagógusainak, a Sakk Szakkörnek, a Foltra-Folt Kör tagjainak, a Kistücsök Néptánccsoport és a Dalma Dance csoport táncosainak! Köszönöm továbbá Szántó Zoltán kürtőskalács felajánlását, Pataki Edison sülthús felajánlását, valamint Juhász-Vasadi Tünde, Kiss Kamilla, Hegyi-Szabó Blanka közreműködését, akik arcfestéssel, pónilovagoltatással tették színesebbé a programot. S mindemellett köszönöm mindazoknak is, akik megjelentek a rendezvényen!

Számomra az érdekes és kikapcsolódást jelentő programokon túl a fontos része a gyermeknapnak az új játszótéri elemek felavatása volt. A strand egy nagyméretű trambulint adott át, amely ugyan az elmúlt hetekben már elkészült, de hivatalosan most vehették birtokba a gyerekek, vagyis a strand vendégeinek ifjúsága. A Madarász Házaspár úton is bővítettük a játszótéri elemeket az önkormányzat pénzügyi támogatásával. A Ligetben pedig három új játszótéri elemet avathattam, melyek közül a korábban is sokak által használt csúszka mellett egy nagy „viperahinta” és egy libikóka is átadásra került a Magyar Kormány pénzügyi segítségével, F. Kovács Sándor képviselő úr közbenjárásával. Mindezeken túl a gyermeknapra végre felfestettük a hányatott sorsú TAC kezdeményezésű sportpályánk játszóterületeit, amit birtokba is vettek a gyerekek, s nagy örömmel látom, hogy szinte folyamatosan van, aki a kosárlabda pályát is használja. Jócskán lesz még tennivaló, labdafogó hálót, kerítés építést egyaránt biztosítanunk kell előbb-utóbb a pálya mellé, hamarosan jön a szigorító jellegű házirend, ennek ellenére bízom benne, hogy sokaknak örömére lesz a most átadott, több helyszínen megvalósult fejlesztés, amit a gyerekeknek szántunk.

Kérem, mindenki bocsássa meg nekem, hogy a hangzatos átadó ünnepség és beszédek ismét elmaradtak tőlem. A napokban ismét nem jelentem meg valami iskolai bálon, óvodai bálon, tornabálon, pedig tisztelek minden ilyen kezdeményezést. Azonban ennek ellenére ezekkel a sport- illetve játéklehetőség fejlesztésekkel és játszótér bővítésekkel igyekszem megtenni azokat a törekvéseket, amelyekkel reményeim szerint gyermeknek is jobb lenni Túrkevén.

Galéria:

Utolsó módosítás: