Pólya Pali bácsit és kedves feledségét Ica nénit köszöntöttük

Nem szórjuk két kézzel a kitüntetéseket, hivatalba lépésem óta a Tűzoltó Egyesülettel együtt mindössze öt kitüntetést adtam át, de most úgy alakult, hogy még egy jött szívből, és épp most volt aktualitása, Szent Flórián nap után. Jó darabig most nem lesz újra ilyen, de most még egy, azaz rögtön kettő.
Mai napon reggel szűk körben meglátogattuk Pólya Pali bácsit és kedves feleségét, Ica nénit, hogy megemlékezzünk Pali bácsi 83-dik születésnapjáról. Ezen alkalmat használtuk ki arra, hogy a város nevében köszönetünket és hálánkat fejezzük ki azért a fotóművészeti tevékenységért, amit Pólya Pál a Kevi Kör keretein belül sok évtizeden keresztül végzett, s azért az elévülhetetlen törekvésért, amit Pali bácsi és Ica néni közösen valósítottak meg a túrkevei televíziózás megteremtéséért. A mai napig meghatározó az a dokumentumanyag, ami Pali bácsi munkásságaként rendelkezésünkre áll és az a filmanyag, amit felajánlott a Finta Múzeum számára, s ma már történelmi eseményeket rögzít a 90-es évektől. Ezúton is hálásan köszönöm a Pólya házaspárnak Túrkeve város kulturális életéért, művészetéért végzett értékes munkáját és sok évtizedes dokumentálási tevékenységét!
Isten éltesse Pólya Pált és gyógyulást, jó egészséget kívánok ezúton is Ica néninek!

Utolsó módosítás: