Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

A bölcsőde avatása

Polgármesteri beszámolók

Tagnap nap délutánján immár hivatalosan is átadtuk a megújult városi bölcsődét. A Magyar Kormány és az Európai Unió kb. 200 millió Ft-os támogatásával 12 férőhelyről – az épület fizikai mérteinek maximális kihasználásával – 36 férőhelyre sikerült növelni az intézményi kapacitásokat, ami konkrétan azt jelenti, hogy háromszor annyi család részére nyújt segítséget az ellátás lehetősége. Igaz, hogy az ellátás térítési díjas, de ennek ellenére a szolgáltatás a munkába való visszatérés jobb jövedelmi viszonyainak lehetőségét teremti meg a családoknak.

Az átadó ünnepségen térségünk országgyűlési képviselője, F. Kovács Sándor képviselő úr mondott köszöntőt, illetve üdvözölte a felújítást Hubai Imre úr, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke. A két döntéshozó egyaránt végig figyelemmel kísérte a felújítás menetét, és egyaránt partnerek voltak abban, hogy ez a terv megvalósulhatott, amit ezúton is köszönök városunk nevében részükre!

Nem kisebb hálával köszönöm a szülőknek a türelmet és a megértést, a pedagógusoknak a plusz munkát és a fáradtságot az átalakítások kapcsán, köszönöm a képviselő-testület folyamatos támogatását a projektben, illetve külön köszönöm a Városgondokság Kft. áldozatos munkáját is, hiszen a „házon belüli“ eljárásban készült kivitelezés határidőn belül, elvárt minőségben, a megnövekedett építési költségek ellenére is a költségvetés kereteinek tartásával valósulhatott meg.

Utolsó módosítás: