Jégpálya Ünnepélyes Átadása

Jégpálya Ünnepályes Átadása
2022. Január 22-én a beharangozottaknak megfelelően megtartottuk a túrkevei jégpálya avatóját. A rendezvényt Révész Máriusz Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos nyitotta meg. Üdvözölte a túrkeveieket, s beszámolt arról, hogy 13 pálya létesítését támogatták idáig az országban, s ezek közül az egyik a túrkevei. Egyedül mi vásároltunk használt pályát, de a mi pályánk volt országosan a legolcsóbb. Kormánybiztos Úr a pályát tevékenyen is felavatta, s családjával kipróbálta jegünket, melynek minőségével tökélesen meg volt elégedve.
A pályaavatón köszönthettük továbbá Hubai Imre urat, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökét, aki örömét fejezte ki Túrkeve fejlődési irányával kapcsolatban. Elnök Úr megemlítette a következő időszak TOP-os pályázati lehetőségeit is, amivel városunk bizonyosan élni fog.
Számomra nyilvánvalóan fontos, hogy kormányzati döntéshozók tisztelték meg városunkat jelenlétükkel, hálás vagyok, hogy hétvégén is rászánták az időt, hogy városunkba látogassanak. Ennek ellenére a nap egyik fénypontját a jászberényi lányok fellépése jelentette. Elképesztőek voltak ezek a lányok! Biztos vagyok benne, hogy az Interneten sok felvételt lehet találni a táncukról, érdemes megnézni, hogy hová jutottak pár év alatt edzésekkel. Ismét legyen itt a neve a lányoknak: Bálint-Kraft Lilla (16 éves), Szabó Dalma (14 éves) és Zircher Flóra (10 éves). Mindhárman a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium tanulói, és mindannyian 3 éve indulnak rendszeresen műkorcsolya versenyeken. Idei legjobb eredményeik: Lilla rekreációs kategóriában tavasszal 3. lett az első Jászberényi Tavasz Kupán, most novemberben pedig szintén 3. a miskolci Kelet-Magyarország Kupán. Dalma tavaly lépett feljebb a rekreációból a nemzetközi szövetség (ISU) versenyszabályai szerint megrendezett kategóriába, ahol idén az országos bajnokságon 14., a tavaszi óbudai versenyen 9., az októberi Jégördög kupán pedig a 8. helyen végzett. Flóra szintén ISU kategóriában versenyez, februárban az országos bajnokságon 15., a Jászberényi Tavasz Kupán 8. (vidéki első), a novemberi Vasas kupán pedig a 7. helyen végzett. Felkészítő edzőik: Gabrieli Adrien és Zircherné Mészáros Regina.
Gratulálok ezúton is nekik!
A lányok mellett rendkívül kedves volt szívemnek, hogy első alkalommal mutatkoztak be túrkevei jégkorongosok, akik bemutatót is tartottak a megkezdett gyakorlásukról. A TAC képviseletében Kántor Lajos képviselő úr, a TAC elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, míg a szakosztályt Hegyi-Csicsai Csaba szakosztályvezető és Ladányi Ariel edző képviselte. Ezúton köszönöm Arielnek nemcsak az átadón való bemutatót és felkészítést, hanem azt is, hogy a pálya létrehozása óta szívét-lelkét beleteszi a jégpálya üzemeltetésébe. Az ő áldozatos munkájának köszönhető a jégpálya minősége és az ott zajló szakmai munka. Nagyon köszönöm! Az átadó ünnepség kapcsolódott a „Jégpályák éjszakája” országos rendezvénysorozathoz, mely első alkalommal került megrendezésre városunkban.
Utolsó módosítás: