Közösen ültették a fákat, a tűzoltók is besegítettek

Közösen ültették a fákat, a tűzoltók is besegítettek
A zöldebb környezetért „dolgoztak” az elmúlt hétvégén a túrkeveiek. Példaértékű összefogással közel félszáz facsemetét ültettek el a folyamatosan szépülő városrészben, a Ligetben.

Ebben az évben már volt egy nagyszabású akció Túrkevén, melynek keretében lelkes kisiskolás gyerekek és felnőtt önkéntesek ültettek el harminc darab fát a Kinizsi és a Kenyérmezei utcában. Már akkor megfogalmazódott, hogy a környezetszépítő tevékenységet folytatni szeretnék a kunsági városban. Most ez megvalósulhatott, köszönhetően annak, hogy a Túrkevei Városvédő és Szépítő Egyesület elnyert egy, a Tesco-üzletlánc által kiírt pályázatot. Az „Ön választ, mi segítünk” közösségi program segítségével szombaton negyvenöt fát ültettek el önkéntesek.
– Kőrisfák, kínai díszkörték és japánakácok kerültek a földbe. Öröm volt számunkra, hogy nagyon sok érdeklődő volt, és még örömtelibb, hogy összefogással valósult meg ez a környezetszépítő akció – hangsúlyozta Hegyi Csaba. A Túrkevei Városvédő- és Szépítő Egyesület kiemelte, hogy a támogatáson túl nagyon sok segítség érkezett.
– A Városgondnokság Kft. munkatársai előre kiásták a fák helyét. Volt magánvállalkozó, aki szintén munkagéppel érkezett segíteni, akadt, aki a fák trágyázásához hozott alapanyagot és persze köszönetet mondunk annak a sok magánszemélynek, önkéntesnek, akik kerti szerszámokkal érkeztek az eseményre, és a tűzoltóknak, aki a locsolásból vették ki a részüket. Minden dolgos kéznek jutott tennivaló, reméljük, hogy a munkájuk gyümölcse sokáig ékesíti majd a folyamatosan fejlődő Ligetet. Az akció célja, hogy a közösségi terület valóban ligetessé váljon – emelte ki Hegyi Csaba.
A környezetszépítő akció nemcsak hasznos volt, hanem jó hangulatban is telt. Beszélgetésekkel színesítették a munkát, a faültetőket az egyesület tagjai forró teával kínálták.
Forrás: https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2021/11/kozosen-ultettek-a-fakat-a-tuzoltok-is-besegitettek
Utolsó módosítás: