Vízparthangulatot festett meg a túrkevei apartmanban
Hétköznap a túrkevei önkormányzatánál dolgozik műszaki osztályvezetőként, egyébként három gyermek édesanyja, aki otthon sem unatkozik. Bodóné Nagy Edit – vagy ahogyan a legtöbben hívják Edó – mindemellett szenvedélyesen szeret festeni. A közelmúltban a helyi apartmanok önkéntes felújítói között aktív szerepet vállalt a Nádas ház arculatának kialakításában. Keze munkáját pompás falak és ábrázolások dicsérik.
A festés már régóta jelen van az életében, a középiskolai évek után művészeit pályán szerette volna folytatni a tanulást. Az Iparművészeti Egyetemre vágyott, restaurátor vagy aranyműves irányokban gondolkodott. Végül az élet máshogyan hozta.
– Szolnokra jártam a Vízügyibe, a tizennégy évvel idősebb bátyám inspirált, aki építészmérnök. Érettségi után magasépítő technikus lettem, innen szerettem volna az Iparművészetire menni. Végül a józan belátás vitt egy másik útra – kezdte a történetét Edó. Azért két előkészítőt mégis bevállalt, de azután a debreceni Ybl Miklós Főiskolára jelentkezett, településmérnöki szakra.

Bodóné Nagy Edit életében már régóta jelen van a művészet
Fotó: Beküldött fotó
– A festésről persze nem mondtam le, amikor szabad időm engedte, hagytam dolgozni a fantáziámat. Azután, a főiskola közben gyermekem született, így másfél évre hagytam a tanulást és ezt a hobbit is – folytatta.
Edó elmesélte, már gyermekkorában is szívesen rajzolt, szobája falát gyakran saját ízlése szerint formálta, díszítette.
– A szüleim nem szabtak ennek gátat, hagyták, hogy kibontakozzak. Ceruzát és akvarellt használtam leginkább, a festés iránt valamivel később kezdtem érdeklődni. Azt szeretem igazán, amikor ihletet kapok, és gondolkodás nélkül hagyom, hadd jöjjön a kép – részletezte. Hozzátette, manapság igen kevés idő jut a szeretett hobbijára. – Persze ez valahol kicsit olyan, mint a kerékpározás, az ember nem felejti el, hogyan kell kanyarítani a vonalat – vallotta meg mosolyogva.

Az elkészült alkotás a naplementét ábrázolja egy nádasban. Több órán keresztül készült a kép
Fotó: Beküldött fotó
– A legidősebb fiam, Milán és férjem a legnagyobb kritikusaim. A nádas festmény után a gyermekem azt mondta: anya, fotózd le, küldd át légyszi, ez lesz a háttérkép a telefonomon! Ennél több nem is kellett, hogy tudjam, jól sikerült! A férjem csak annyit szokott kérdezni, amikor alkotni kezdek, „Mi lesz ebből?” Persze ezt is mosolyogva, és a végén ő is elégedett…
Először nem tetszett neki, újrakezdte
– Több verzió is volt a fejemben, az elsőt nagyjából hat óra hossza alatt pingáltam fel. Naplemente a nádasban témában. Bevallom, nem tetszett! Mire elkészült, valahogy eltért a gondolataimban látott képtől… – részletezte mosolyogva. Újragondolta az árnyalatokat, majd ismét nekifogott. A második változat már megfelelt a várakozásainak. A pompás nádas mellett készültek még felröppenő vadkacsák és egyéb szárnyasok is.
Utolsó módosítás: