Túrkevei önellátó gazdaságukban minden szükségeset megtermelnek

A változás nem könnyű folyamat, mégis érdemes belevágni. Ezt a gondolatot vallja a kevi Mészáros Kata és párja, Zoltán, akik egyik pillanatról a másikra döntötték el, hogy életmódot váltanak.
– Egy nagyjából negyven négyzetméteres panelban kezdtük a közös életünket Túrkevén, ahol három és fél évig éltünk. Majd ekkortájt úgy alakult, hogy lehetőségünk nyílt ingatlant vásárolni a pásztói-újtelep tanyán. Itt bukkantunk rá a telekre, rajta a takaros házzal. Azonnal beleszerettünk a helybe – kezdte Mészáros Kata. A kétezer négyzetméteres terület bővelkedett a lehetőségekben, ám ezeket jó ideig kiaknázatlanul hagyta a pár.
– Persze elsőre bontottunk, átalakítottunk, felújítottunk, de a kert körül csak lassan indult be a folyamat. Elsőként egyébként állatok kerültek a portára. Ötven csirke, két kacsa és mindig valamilyen újabb szárnyassal gyarapodott a társaság. Sőt! A kedvesem elkezdett különleges fajtájú tyúkokat és kakasokat gyűjteni. Jelenleg is jó pár ritka tollas kapirgál a kertben, ők természetesen nem végzik a fazékban, bennük csak gyönyörködni szabad – részletezte mosolyogva.
– Ma már van öt disznónk is, ezeket malacólakban tartjuk. A szárnyasok viszont egy erre a célra kialakított területen, szabadon járnak-kelnek egész nap. Persze számukra szintén van éjszakai pihenőhely, ahová visszahúzódhatnak. Pulyka, liba, lúd és fürjek, sőt galambok kerültek a tollasok közé. Csirkéből általában háromszáz körüli állományt tartunk. Amióta kialakítottuk a keltetőt, a csibékkel biztosítjuk az utánpótlást, ám velük tavasszal érdemes foglalkozni, hogy elég erősek legyenek. A fagyasztónk mindig tele van hússal, boltból úgy hiszem, jó hat éve nem vásároltunk ilyen árut – magyarázta Kata. Tojásuk is akad bőven, ami nem fogyna el otthon, azt családi és baráti körben ajándékozzák el.
– Mi nem szeretnénk pénzt csinálni ebből, a magunk öröméért választottuk ezt az utat. Persze a hozzánk közel állókkal is szívesen megosztjuk a munkánk gyümölcsét, de nem várunk cserébe semmit. Ennek ellenére gyakran megesik, hogy viszonozzák a szívességet. Legutóbb egy kedves ismerősnek adtunk 80 darab tojást, aki két sonkát hozott pár nap múlva. Az ilyen gesztusok többet érnek holmi összegeknél – fejtette ki az újdonsült gazdasszony.
A haszonállatok mellett azért a házi kedvenceknek is akad hely a portán.
önellátó gazdaság
A különféle növények szépen fejlődnek a kertben – mutatja Mészáros Kata
Fotó: Beküldött fotó
– Nyolc kutya őrzi a házat és a telkünket, három macska lustálkodik, na és persze egerészik. Ők mindannyian mentettek, nem tehetek róla, de képtelen vagyok elmenni az elesett, elárvult állatok mellett – vallotta meg széles mosollyal, és hozzátette, hogy papagájok is bővítik a kedvencek táborát.
Az állatok mellé persze veteményes is dukál, ám Katáék kincses kertje egy másik területen van. Az a saját kukorica, paradicsom, uborka, saláta, paprika, répa, retek, valamint megannyi gyümölcsfa és bokor otthona.
– Szilvát, meggyet, málnát, cseresznyét, szamócát és ribizlit is telepítettünk, egyedül a szőlő nem akaródzott megmaradni. Viszont van még sárga- és őszibarack, minden szezonban a saját, egészséges növényeink termését fogyaszthatjuk – sorolta lelkesen. Hozzátette, idén nagy terve a házi savanyúság elkészítése, így valamivel több káposztát ültettek, kapor és uborka pedig szintén segíti majd a terv sikerét.
– Még a fűszerpaprika is saját, valóban minimális holmira van szükségünk a boltból, élelmiszert szinte soha nem vásárolunk.
Kata elárulta, sokat kell foglalkozni az állatokkal, a veteményessel. Mégis nagy örömmel teszik, hiszen számukra minden erőfeszítést megér ez az életforma.
– Eleinte kevésbé voltam partner ebben az egészben, Zoli lelkesedett inkább, én meg csak támogattam. Nyolc hónapja azonban édesanyám távozott közülünk, és ez nagyot fordított a szemléletemen. Magam is teljesen részese vagyok a helyzeteknek, feladatoknak, és igyekszem megélni a pillanatokat. Kata kreatív, alkotó emberekként jellemezte magukat. Ő maga sokoldalú vállalkozást vezet, fotózik, valamint babaágyneműszetteket és játékokat varr.
Párja, Zoltán szobafestőként dolgozik. Így a felmerülő kiadásokat fedezni tudják, a kert pedig megad nekik minden mást, amire szükségük lehet.
Utolsó módosítás: