Egyterűek találkozója

Országos Egyterűs találkozó. Idén már az ötödik!
2020-ban Túrkeve adott helyet az Egyterűek Egyesülete által rendezett országos találkozónak, melyet immáron az
ötödik alkalommal rendeztek meg, most augusztus 12-16 között.
Az Egyesület egy 2014-ben létrehozott Facebook csoportból (Egyterűek Egyesülete) alakult, 2017-ben. Ez a csoport
jelenleg több, mint 2500 főt számlál, a tagok ötleteket, tapasztalatokat cserélnek, napi szinten segítik egymást. A
hivatalos egyesületi tagok száma megközelíti a 40 főt.
Szóval 2016 nyár elején felmerült a kérdés: mi lenne, ha találkoznának valahol egy pár napos kempingezés erejéig,
hogy személyesen is megismerhessék egymást? Maroknyi ember gyors szervezése után az agárdi Park Strand
Kempingre esett a választás. A dátumot 2016. augusztusára tűzték ki.
Bár a részvétel nagyon szerény volt, 8 autóval érkezett 8 egymás számára ismeretlen család. A lelkesedés annál
nagyobb és nagyon jól érezték magunkat, így eldöntötték, hogy következő évben folytatják!
Itt, a találkozó alatt jött egy gondolat: Létre kellene hozni egy hivatalos egyesületet. Így hát az év második felében
papírra vetették szándékukat és 2017. február 25-én, Szolnokon 11 fő aláírta az alapító okiratot, amit május 3-án a
bíróság bejegyzett. Megalakult a hivatalos egyesület! Célunk, hogy összefogjuk az egyterűsöket és szakmai segítséget
nyújtsunk a közlekedésbiztonság érdekében.
Az egyesület székhelye Kalocsa lett, Ifj. Szendrei Béla (a Facebook csoport létrehozója) pedig örömmel bocsátotta
rendelkezésünkre az Egyterűek Egyesülete nevet. Megszületett a logónk, ami mára már sok egyterű ablakáról köszön
vissza.
A következő találkozóktól már különféle programokkal, autós felvonulással vártuk az érdeklődőket. Szponzoraink
jóvoltából díjakat osztunk például a legszebb, a legöregebb és a legtöbbet futott járművek között. A felvonuláson az
egyterűek konvoját nézhetik meg rendszeresen a rendezvénynek helyet adó városok lakosai, melyen feltűnnek már
osztrák, német és svájci rendszámú autók is.
Az egyesület székhelye időközben átkerült Túrkevére, így, mint azt már említettem, 2020-ban természetesnek tűnt,
hogy a Túrkeve Termál- és Élményfürdő, Apartman és Kempingre essen a választásunk. A helyszín csodálatos, a
strand közelsége, a fedett medencék és a szolgáltatások sokasága miatt igazán tökéletesnek tűnt a választás már
elsőre is. A szobák / apartmanok tiszták és rendezettek voltak, a hely tágas és rengeteg program szervezésére volt
lehetőségünk.
A szervezők szokásukhoz híven már hétfőn elfoglalták a helyet, hogy a hivatalos találkozó kezdete előtt ki tudjanak
kicsit kapcsolódni, örüljenek egymásnak, hiszen mivel az ország minden pontjáról vannak tagjaink, nehéz összehozni
több napos találkozásokat évközben.
Szerdán kezdetét vette a hivatalos esemény, ekkor már 13-15 egyterű mozgolódott a kempingben, köztük családok
és párok egyaránt. Ezen a napon este a gyerekeknek egy mesével kedveskedtünk a szabad ég alatt, majd kezdetét
vette a Just Dance parti, amely már tavaly is hatalmas sikert aratott!
Csütörtökön éjszakai fürdőzéssel és habpartival összekötött buli volt a strand területén, ahol DJ Nemes Józsi volt a
hangulatért a felelős. Korunk zenéi után átcsaptunk egy kis retroba, m ely osztatlan sikert aratott mindenkinél.
Pénteken már több programmal vártuk kicsiket és nagyokat egyaránt. Délelőtt az egyesület egy pörkölttel lepte meg
az ott lévőket. Napközben megjelent egy ugráló vár, délután pedig a Mosolyudvar Népi Játszótér kötötte le a
családokat programjaival. Este zenéltünk, táncoltunk, karaokeztunk.
Ebben az évben az időjárás szerencsére kegyes volt hozzánk, már ha a folyamatos napsütést és a végig 30 fölötti
fokokat annak lehet nevezni . Mindenesetre minden nap jól esett kicsit áztatni magunkat a strand medencéibe,
néha csúszdázni, néha csak üldögélni a pezsgőfürdőben, esetenként pedig úszni egyet két szaunázás között.
A szombati és egyben utolsó napunk elég mozgalmasra sikerült. Délelőtt még kipróbálhatták a népi játszóteret, akik
esetleg előző nap lemaradtak róla, majd egy órától kezdődött az egyterűek felvonulása, melyben több helyi
látványosságát érintve körbeautóztuk a várost. A felvonulást a fürdő területén zártuk, ahol az ott lévők
megcsodálhatták járműveinket. Rövid technikai szünet után következett az eredményhirdetés, idén is, mint minden
évben a regisztráltak szavazhattak egymás autóira, melyik szerintük a legszebb egyterű? Díjaztuk továbbá a
legidősebb és legtöbb kilométert futott kategóriákat is. Hatalmas köszönet a felajánlásokat tévő támogatóinknak!
A díjak átadása után a Csimota zenekar előadása következett, melyben a retro gyerekdalok szinte minden felnőttnek
ismerős dallamokkal szolgáltak. Mire a koncertnek vége lett, Pataki Edison várt bennünket Grillautójával a
kempingben, ahol ízletes étkeket szolgált föl a jelenlévők számára. Az óriási adagokat alig volt időnk lekísérni, este 8
órától ugyanis kezdetét vette az ugyancsak éjszakai fürdőzéssel egybekötött AtomX, ahol maguk szerint „hulk
rogzene, kantripank meseapp” stílust játszó zenekar koncertjét tombolhatták végig a családok.
A hetet afterpartyval zártuk, ahol a zenekar tagjai tovább tépték a húrokat (szó szerint) a kemping területén
számunkra. Itt már be-be csatlakoztunk mi is, hiszen javarészt azt játszották, amit mi kértünk. Nagyon jól éreztük
magunkat.
Rettentő gyorsan elszaladt a hét. Eljött a vasárnap és azon kell gondolkodjunk, hogy milyen sorrendbe pakoljunk
vissza az autókba, hiszen el kell hagyjuk a kempinget, magunk mögött ezzel az eseménydús pár nappal.
Ebben az évben összesen 28 autó regisztrált nálunk találkozós matricáért, melyben összesen 53 felnőtt és 37
gyermek érkezett hozzánk, azonban azoknak a száma, akik csak rövid tiszteletüket regisztráció nélkül tették nálunk,
ennél több.
Szeretnénk megköszönni az idei találkozó a lebonyolításában való támogatását az alábbi
személyeknek/cégeknek/egyesületeknek:
– Túrkeve Termál- és Élményfürdő, Szálló, Apartman és Kemping
– Túrkeve város Önkormányzata
– Túrkevei Önkéntes Tűzoltóság
– Mosolyudvar Népi Játszótér
– Nimfea Természetvédelmi Egyesület
– Speed Car Wash Autókozmetika
– Polirtech.hu
– Individual Auto Design
– Pekriq Zrt. Szolnok
– Sekina Masszázs Szalon – Téglás Andrea
– Nemes József – PC-Sound
– Csimota és AtomX zenekarok tagjai
– Goa Grill – Pataki Edison
– Bíró Norbert
– Hellas falatozó
– Caffe Family
Azonban ezzel még nincs vége az idei programoknak, ugyanis az év folyamán többször tartunk regionális
találkozókat az ország különböző pontjain. Ezek általában vagy egy nyilvános helyre vannak szervezve (pl.
parkolók) ahol önfeledten tudnak beszélgetni az ott megjelentek, illetve az arra járó érdeklődők, vagy egy
zártabb hely (étterem, esetleg valamely tagunk ingatlanja), ahová rendszerint szűkebb társaságot, az
egyesület hivatalos tagjait látjuk vendégül.
Minden év végén megrendezésre kerül a Mikulás parti! Az egyesület tagjainak gyermekei személyesen a
Mikulástól vehetik át csomagjukat, de általában felnőttek sem távoznak üres kézzel, hisz támogatóink
jóvoltából, például különféle autóápolási termékekkel kedveskedünk nekik.
Amennyiben Ön is tulajdonosa egy egyterű „bódénak”, vagy érdeklődik a kategória után, szeretettel várjuk
Facebook csoportunkban, ha pedig szeretne a hivatalos egyesületünk tagja lenni, keressen ott bennünket
bizalommal!
Víg Márton
Egyterűek Egyesülete
Utolsó módosítás: