Balogh János emlék kerékpártúra

Dr. Szabó Zoltántól, városunk nyugalmazott polgármesterétől, a Túrkevéért Alapítvány kuratóriumának elnökétől kaptunk meghívást, hogy 2020. augusztus 15-én, 11 órakor vegyünk részt Ecsegpusztán, a városunk díszpolgárának, Balogh János akadémikus halálának 18. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
A megemlékezést az egykori Putri-hídnál, a neves tudós hamvainak nyughelyén, emlékművénél szervezték meg a tudós szellemi hagyatékának civil ápolói.
A megemlékezés 11-kor kezdődik, és természetesen az emlékhely a vonatkozó előírások megtartása mellett (gáton közlekedés, nemzeti parki területen előírt magatartási szabályok) kerékpáron túl más eszközzel is megközelíthető. Érdekes lehetőség, hogy a Túrkevéért Alapítvány „menetrendszerű“ lovaskocsis járatot indít a zeneiskola elől 9-kor, amelyen azonban a hely korlátozott, így javaslom jelezni a kocsira való felszállási szándékot előzetesen!
A szervezők a Keve Étterem jóvoltából egy pusztaparti ebédre is meginvitálnák a részvevőket, kérem, hogy aki teheti kerülje a műanyag hulladék keletkezését azzal, hogy erre készül nem eldobható evőeszközökkel, habár senki ne sértődjön meg, ha a vendéglátás mértékének korlátai vannak. Időjárásnak megfelelően öltözni, inni való legyen mindenkinél, örömmel látok bárkit, ha csatlakozik.
Utolsó módosítás: